Fotókiállítás és díjátadó a TeSó blog szervezésében

„De mintha valaki a gázpedálra taposott volna: amint eltelik egy nap, már itt is a következő. A múlt tényleg elmúlt, és a régi szép idők csakugyan régiek. És visszafelé egy dolgot nagyon könnyű csinálni: okosnak lenni. Rohan az élet, és ha nem vigyázunk, egyszer csak azt vesszük majd észre, hogy lejárt a vele kapcsolatos próbálkozásunk ideje.” Max Lucado

 

Mérföldkőhöz érkezett a tavaly februárban indult TeSó blog, a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) blogja. A TeSó blog azzal a céllal jött létre, hogy továbbvigye az egykori TeSó folyóirat örökségét, s a világ felé keresztyén írásokat közvetítsen. Az oldal rendszeresen közöl igemagyarázatokat, elmélkedéseket, filmajánlókat, önelemző írásokat, dalajánlókat, verseket és vallomásokat úgy, hogy az a hitben távolállóknak is emészthető, érdekfeszítő legyen. Nemcsak a közölt posztok változatosak, hanem a szerkesztőség is, ugyanis 32 állandó és vendégszerző közölt eddig írásokat, köztük lelkipásztorok, teológusok, főiskolai hallgatók, pedagógusok… a lista hosszú. Egy közös mégis van bennük: életükkel és a webnaplóban végzett munkájukkal Istenre kívánnak mutatni.

A közel 1400 követőt számláló oldal 2014 decemberében fotópályázatot hirdetett TeSótartó címmel, melyben arra biztatta az olvasókat, hogy egy-egy TeSó blogos bejegyzést illusztráljanak a fotózás eszközeivel. A pályázatnak sikere lett: 21 pályázó küldött be összesen 91 képet. A beküldött pályaművekből kiállítást szervezett a szerkesztőség, melyet a nemrég felavatott Fodó Sándor Kulturális Központban állítottak ki. A tárlat megnyitóját március 16-án tartották. A Pro Cultura Subcarpathica és a Rákóczi-főiskola által bérmentesen kölcsönkapott kiállítóteremben méltó helyet kaptak a fényképek.

tesoblogtarlat_01

A rendezvényen felszólalt dr. Orosz Ildikó, a kárpátaljai magyar főiskola elnök asszonya, aki örömét fejezte ki, hogy a fiatalság ilyen hamar rátalált a Fodó-központra, s hogy élettel telik meg a hely, továbbá elmondta, hogy szükség van az olyan kezdeményezésekre, mint a TeSó blog, hogy a kortárs kárpátaljai médiát magyar szellemiséggel töltsék meg. Az elnök asszony buzdította a fiatalságot, hogy találják ki az életüket, melyet helyettük senki nem tesz meg.

A bátorító beszéd után Pataki Gábor, a KRISZ újonnan megválasztott alelnöke olvasta fel a KRISZ elnökének, Sipos Józsefnek a levelét. Az elnök gratulált a TeSó csapatának, az összes pályázónak, illetve a pályázat győztesének a kitűnő képhez. Reméli, hogy a kiállítás sokakat elgondolkodtat majd, különösen a nyertes kép, mely a rohanó világra, a rohanó időre hívja fel a figyelmet.

Laskoti Zoltán szőlősgyulai lelkipásztor, a TeSó blog főszerkesztője beszédében kiemelte: „Nem azért kezdtük el a TeSó blog írását, mert valami különleges bölcsességünk lenne (…). Nem a nagyságra törekedtünk, kicsik akartunk lenni. Heti néhány posztot írni – vagy olvassák majd, vagy nem. Tovább akartuk vinni a TeSó folyóirat örökségét. Ennyiről szólt. És most nézzetek körbe: itt vagyunk 2015 márciusában egy csodálatosan megépített kulturális központban, és a falakat azoknak a munkája díszíti, akik a TeSó blog fotópályázatára jelentkeztek. Kicsiben akartunk kezdeni,  aztán valaki – egy csupa nagybetűs VALAKI – rálépett a gázpedálra.” Gondolatébresztő beszédében a webnapló múltjáról, Isten áldásairól, a kereszthordozás nehézségeiről beszélt a főszerkesztő, és arra biztatott, hogy ha Krisztust követjük, akkor könnyebb a ránk mért nehézség, és sokszorosan tér vissza a befektetett munka.

Ezt követően Pusztai-Tárczy Beatrix, a blog olvasószerkesztője ismertette a pályázat részleteit. Végül pedig a díjkiosztás következett. 1. helyezést ért el Lakóci Bianka Rohanó világ c. fotójával; 2. helyezett lett Zsendej Tihamér Béke c. képével; 3. helyen végzett Marcsák Gergely Múlt c. fotójával. A zsűri különdíjban részesítette Szabó Mátét és Egy lelkész lánya álnevet viselő személyeket. (A képek elérhetőek a TeSó blog oldalán.)

tesoblogtarlat_04

A rendezvényen zenei szolgálatot végzett a FRIGY Band.

Az alkalom szeretetvendégséggel, illetve a kiállított képek megtekintésével zárult. A tárlat még két hétig megtekinthető a Rákóczi-főiskolán.

A kiállításért és a TeSó blog működéséért legyen hála és dicsőség a mindenség Urának, a mi Istenünknek!

PTB
Kárpátalja.ma