Fotóművészeti kiállítás nyílt Ungváron

Kiállítást szervezett a Kárpátaljai Fotóművészek Szövetsége a megyei közigazgatási hivatal előcsarnokában – tette közzé a pmg.ua hírportál június 18-án.

Az expozíció megszervezését a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség és a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal kulturális osztálya támogatta.
Az összeállítás közel ötven képből áll, melyeket kínai, grúz, ukrán, szlovák, magyar, olasz, finn és más nemzetiségű alkotók készítettek.
A bemutatott fotók a Második Nemzetközi Fotóművészeti Szalon elismerésében is részesültek. Ebben a versenyben 62 országból 470 művész vett részt, és közel hétezer alkotást mutattak be.
A zsűri tagjai Moldovából, Ukrajnából és Grúziából érkeztek. Négy kategóriában választották ki kedvenceiket: Szín, Monokróm, Tájkép, Emberek.
A rangos versenyen sikeresen szerepelt tizenhárom ukrajnai, köztük három kárpátaljai fotóművész: Mikola Pocko, Vaszil Fickolinec és Jaroszlav Dulenko.
A szervezők gratuláltak a győzteseknek és átadták a kitüntetéseket.

Kárpátalja.ma