Holló Katalin grafikái Visken

Ungvár, Beregszász és Lemberg után Viskre érkeztek a kárpátaljai származású, ma már Budapesten élő grafikusművész, Holló Katalin alkotásai. A kortárs művészeti kiállítást október 16-án nyitották meg ünnepélyes keretek között a „Visk” Jótékonysági Alapítvány szervezésében.

A szervezők célja a kiállítással, hogy a település lakóinak valami új, izgalmas művészeti ágat mutassanak be, ugyanis még nem volt példa modern művészeti alkotásokat felvonultató tárlatra az egykori koronavárosban. A nagyközségben művészeti-iparművészeti egyesület működik, amely a Visken élő és alkotó festőket, kézműveseket, fafaragókat fogja össze.

A megnyitón Czébely Lajos, a „Visk” Jótékonysági Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a művészetkedvelő viskiek nem voltak és ma sincsenek elkényeztetve a kiállítások terén.
Legfeljebb egy-egy nagyobb kulturális eseményre volt szokás meghívni a 19. században vagy a cseh rendszer idején az ismert alkotókat, ennek köszönhetően fordult meg náluk Ijjász Gyula a két világháború között, és néhány művész a szovjethatalom idején. Műveiket azonban nem hozták magukkal, egyedül Réti János kortárs kárpátaljai festőművész kiállítását sikerült megszervezni. – Azt hiszem, nem sértek meg senkit azzal, ha azt mondom, szükség van nyitásra, kitekintésre a korszerűbb, modern művészet felé. Különösen, ha az olyan műveket tartja szemünk, lelkünk modernnek, amelyek súgnak valamit az örökkévalóságról. Ezért üdvözöljük szeretettel, egyben izgalommal telve Holló Katalin grafikusművész kiállítását – fogalmazott Czébely Lajos.

112976_2

A tárlatnak a Viski Polgármesteri Hivatal adott helyet, amelynek nagytermét kimondottan erre az alkalomra galériává varázsolták a szervezők.

Hajovics Jaroszlav polgármester nem mindennapi eseményként értékelte a kiállítást. – Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy Ungvár és Lemberg után Viskre érkezhettek ezek a fantasztikus művek. Köszönöm a Visk Jótékonysági Alapítványnak, hogy biztosították a szervezési hátteret – mondta a polgármester.

Gara Katalin, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja köszöntőjében hangsúlyozta: minden pillanat egyedi és megmásíthatatlan, a művész által ábrázolt pillanat pedig örök. A művészeti alkotások nem csak egyszer születnek meg: először megszületik akkor, amikor a művész megalkotja, majd ismét, amikor megszületik a befogadóban.

Kopriva Attila festőművész, a Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola docense a tárlatot megnyitó beszédében a kárpátaljai művészet alapjairól, Holló Katalin művésznő pályafutásáról és műveiről mesélt.

Holló Katalin grafikus örömét fejezte ki aziránt, hogy Viskre is eljutott a tárlat. – Olyan meleg fogadtatásban volt itt részem, hogy ezt körülírni nem lehet, csak majd egyszer lerajzolni – mondta a művésznő. – Visk nagy múlttal rendelkező, különleges település. A népművészet mindig érdekelt, és itt a kézműves hagyomány erősen él. Remélem, hogy őrzik és ápolják ezt az örökséget. Holló Katalin azzal a megállapítással zárta szavait, hogy „Művész minden ember, az élet művésze”.

Ezt követően a Viski Művészeti Iskola tanári karának előadásában klasszikus és könnyűzenei műveket hallgathatott meg a nagyérdemű. A rendezvény zárásaként Néma Lajos, a „Visk” Jótékonysági Alapítvány kuratóriumának tagja mondott pohárköszöntőt.

A megnyitót az esős idő ellenére nagy érdeklődés övezte. Az eseményen jelen volt Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, Stefuca László és Horváth Zsuzsanna a Huszti Járási Népművészeti Egyesület képviseletében, valamint a helyi civil szervezetek vezetői.
A tárlat október 31-ig tekinthető meg a Viski Polgármesteri Hivatal második emeleti nagytermében.
A rendezvény a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával jött létre.

EV

Kárpátalja.ma