Idén is megemlékeztek a málenykij robot áldozatairól Péterfalván
A Péterfalvai Magyar Tannyelvű Református Líceum, a Péterfalvai Kölcsey Ferenc Alap- és Középfokú Oktatási Intézmény, a Kárpátaljai Magyar Líceum tiszapéterfalvai oktatási részlege, a Péterfalvai kistérség polgármesteri hivatala és a történelmi egyházak közösen emlékeztek meg a málenykij robot áldozatairól november 25-én.
A kárpátaljai magyarság történelmének egyik legnagyobb tragédiája az úgynevezett málenykij robot, melynek során vidékünkről több mint harmincezer személyt deportáltak szovjet munkatáborokba. A magyar és német nemzetiségű férfiak 1944. november 18-án indultak el gyalogosan a szolyvai gyűjtőtábor felé, és sokan már az odavezető úton vagy az ottani kegyetlen körülmények között életüket veszették. Akik túlélték a szolyvai gyűjtőtáborban megélt megpróbáltatásokat, azokat a szomszédos lvivi (lembergi) területen található Sztarij Szamborig vezették, ahonnan marhaszállító vagonokban vitték tovább őket a céltáborokba. Az elhurcoltak közül több mint tízezren soha nem tértek haza szeretteikhez. Az ártatlan emberek egyetlen bűne a nemzetiségük volt. Péterfalváról és a hozzá csatolt Tivadarfalváról összesen 35 halálos áldozata volt a sztálini etnikai tisztogatásnak.
A megemlékezésre a sztálini repressziónak állított emlékműnél került sor. Seres Debóra, a Péterfalvai Magyar Tannyelvű Református Líceum szervezőpedagógusa köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót a meghívott vendégeknek.
Elsőként Dr. Oroszi József, a Péterfalvai kistérség polgármestere szólalt fel. Beszédében kiemelte, hogy nincs olyan kárpátaljai család, aki ne gyászolta volna valamelyik hozzátartozóját a málenykij robot miatt. „A kollektív bűnösség elve alapján, csupán magyar nemzetiségük miatt hurcoltak el édesapákat, nagyapákat, akik közül nagyon kevesen térhettek csak haza a szörnyű megpróbáltatások után. A polgármester hozzátette, hogy a málenykij robot – mely szörnyű tragadiát a „kárpátaljai magyarság holokausztjaként” is emlegetünk – áldozatait a mai napig nem rehabilitálták, sőt soha senki még csak bocsánatot sem kért az elkövetetett népirtásért. Mindezek ellenére, akik itt maradtunk, továbbra is igyekszünk kitartani a jelenlegi nehéz helyzetben szülőföldünkön, Kárpátalján. Imádkozunk azért, hogy ilyen szörnyűség, ami őseinkkel történt, többé ne történjen meg vidékünkön.” Dr. Oroszi József reményét fejezte ki, hogy a következő megemlékezést talán már nem a háború leple alatt tartják.
Ezt követően Pataki Csaba, a romániai Szatmár megye tanácselnöke szólt az egybegyűltekhez. Beszédét azzal kezdte, hogy nagyon megható számára, hogy részt vehet a megemlékezésen, mivel a ma Romániához tartozó Szatmárból is elhurcolták a magyarokat: ugyanazzal az indokkal, de azzal a különbséggel, hogy a 15-60 év közötti férfiak mellett a nőket is elvitték a kényszermunkára. Kiemelte, hogy nem lehet soha sem bűnös valaki csupán azért, mert magyarnak, svábnak, románnak vagy ukránnak született, épp ezért tanuljuk meg egymást tisztelni, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő a történelemben. Pataki Csaba beszédének zárszavában arra biztatta a jelenlévőket, hogy maradjanak Kárpátalján, és mondják el unokáiknak, hogy itt nagyon sokat szenvedtek a magyarok, de megérte, mivel itt születtek, ez a szülőföldjük.
A történelmi egyházak képviseletében elsőként Seres János, a Tivadarfalvai Református Egyházközség lelkipásztora mondott igei köszöntőt, majd Iván Gábor, a Tiszapéterfalvai Görögkatolikus Egyházközség áldozópapja szólt az egybegyűltekhez.
Páva Judit, a Péterfalvai Magyar Tannyelvű Református Líceum igazgatónője is köszöntötte a megemlékezés résztvevőit. Beszédében kiemelte, hogy a málenykij robot áldozatainak története nem csupán fájdalmas múlt, hanem hitből fakadó örökség is. A kárpátaljai magyarság ma, a háború terhe alatt is próbák között él, mégis hálásak lehetünk, mert a jó Isten ma is megtart bennünket: családot, közösséget és iskolát egyaránt. Az emlékezés pedig arra tanít, hogy a béke, az összefogás és a hit adhat erőt a jövőhöz.
A Péterfalvai Kölcsey Ferenc Alap- és Középfokú Oktatási Intézmény történelemtanára, Újfalusi László rövid ismertetőt tartott a tragédia történelmi hátteréről, érintve saját családja történetét is. A felszólalások után a tanintézmények közös emlékműsora következett. A megemlékezés a Szózat eléneklésével és az emlékmű megkoszorúzásával zárult.
Kopasz Gyula