IhletÉs… Ungváron

Az IhletÉs... nevet viseli az a művészeti rendezvénysorozat, melyet a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) immár második alkalommal szervezett meg Ungváron.

Idén április 24-én tartották az IhletÉs… nyitórendezvényét, a fiatal képzőművészeket tömörítő ArtTisza művészeti egyesület tagjainak közös kiállítását. Az alkotók, Baraté Ágnes, Fényes András, Gogola Zoltán, ifj. Hidi Endre, Juhász László, Kalitics Erika, Muszka László, Sárközi Kitti, Szilágyi Sándor és Tóth Anita munkáinak Magyarország Ungvári Főkonzulátusa ad otthont, ahol a kiállítási tárgyak május 15-ig lesznek megtekinthetők.
A délután három órától kezdődő rendezvényen megjelenteket Rigó István, a KMDFKSZ elnöke üdvözölte. Röviden ismertette a diákszervezet tevékenységét, és rámutatott arra, hogy milyen fontos közelebb hozni a művészetet a fiatalokhoz. Köszönetet mondott Szilágyi Sándornak, az ArtTisza művészeti egyesület elnökének az együttműködésért, valamint Magyarország Ungvári Főkonzulátusának, hogy helyet biztosított a kiállítás számára.
A főkonzulátus részéről Nott Miklós konzul köszöntötte a műkedvelő közönséget, és örömét fejezte ki, hogy végre fiatal művészeknek biztosíthattak lehetőséget a bemutatkozásra. Elárulta, hogy pályafutása során korábban Párizsban teljesített konzuli szolgálatot, ahol természetesen sok képzőművészeti kiállításon is részt vett, és úgy véli, a most kiállított művek legtöbbje akár a nemzetközi „kifutón” is megállná a helyét.
A szót ezután Turányi Tatjana, a KMDFKSZ tagja, az IhletÉs… rendezvénysorozat kiötlője vette át, aki beszédében érzékeltetni próbálta, milyen fontos szerepet is játszik életünkben a művészet. Kitért arra, hogy magyar közösségünk milyen szépszámú tehetséges fiatal művészt tud felmutatni, és kifejezte abbéli reményét, hogy az elkövetkező hetek művészeti rendezvényei sokakban még rejtett értékeket is kibontakoztatnak.
Az elhangzott beszédek után Lizanec Péter professzor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán és Természettudományi Kara Magyar Filológia Tanszékének vezetője kért szót. Mint a szervezet tiszteletbeli elnöke, emlékeztetett a KMDFKSZ megalapításának éveire, a jelenlévő tagoknak pedig további eredményes és jó munkát kívánt.
A megnyitón közreműködött Szenyó Diana, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola diákja, aki nagy átéléssel tolmácsolta Tánczos Katalin Az én Miatyánkom című versét, valamint Marcsák Gergely, az Ungvári 10. sz. Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola tanára, aki gitárjátékkal kísérve Radnóti Miklós megzenésített verseit adta elő.
Az IhletÉs… ezzel kezdetét vette, és keretein belül a művészeteket kedvelő fiatalokra számos zenés, irodalmi találkozó vár még.
M. G.
Kárpátalja.ma