Irodalmi est a Kölcsey-kollégiumban

Shrek Tímea Halott föld ez című kötetét mutatták be november 14-én a Rákóczi-főiskola diákszállójában. Az Irodalmi estet hagyományteremtő szándékkal szervezte meg a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata és a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság.

Az est házigazdája Gyöngyössy Tibor, a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzat elnöke volt. A könyvbemutatót Marcsák Gergely Cseh Tamás dalok előadásával színesítette.

Shrek Tímea elmondta, hogy pályájának elején versírással próbálkozott, majd idővel kezdett novellákat írni. Így született meg az a novellaválogatás, aminek Magyarországon és Kárpátalján egyaránt nagy sikere van. A novelláskötet címével kapcsolatban több ötlet is felmerült, majd a szerkesztő ötlete alapján a Halott föld ez név került fel a kötet táblájára.

 

Beszélt a könyv két részét képező kék és zöld sávról, amelynek egyikébe a munkahelyén hallott és tapasztalt történetek olvashatóak, míg a második részben személyes és családi eseteket tárt az olvasó elé. A szerző azt is elárulta, hogy az első kiadványában olvasható nem túl vidám, helyenként megdöbbentő drámai sorsfordulatokkal ellentétben ő egy életvidám ember, ám ha írásról van szó, akkor – Móricz Zsigmondra hivatkozva – csak azt lehet igazán jól papírra vetni, ami fáj.

– Egyik novellámat sem szégyellem – mondta az írónő. – A felolvasásokon talán a legelső alkalomnál volt egy kis izgalom, hogy mit fognak hozzá szólni. De mivel a történet meg van írva – ami vagy valóság, vagy helyenként fikció – fejtette ki arra kérdésre, hogy a cselekmények szereplőinek, akik valós emberek, mi volt a véleményük arról, hogy megörökítésre kerültek.

A művész a jövőbeli céljaiba is beavatta a hallgatóságot. „Semmiképpen nem szeretném ezeket a témákat folytatni, mert akkor önismétlő lennék. Ilyen történeteket bármikor tudnék írni, amit már nem akarok, ameddig meg nem tanulok valami újat. Belekezdtem egy mágikus-realista kisregénybe, egy félkötetnyi mesét és verseket is írtam, de nem tudom még eldönteni, hogy melyik irányba induljak el, ezért most egy kis pihenőt tartok az első kötet után” – jelentette ki.

A program kötetlen beszélgetéssel zárult.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma