Irodalmi karaván Beregszászban

Beregszászban járt a XIV. Együtt Írótábor, a Kárpátaljai Magyar Irodalmi Napok keretén belül, október 21-én. Az irodalmárokat a Beregszászi Központi Könyvtár látta vendégül.

A XIV. Együtt Írótábor – Kárpátaljai Magyar Irodalmi Napokat október 21-23. között szervezi a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK), a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) társrendezésében.

Varga Éva, a könyvtár igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a legutóbbi találkozás óta úgy az intézmény neve, mint helyszíne is megváltozott, „de a könyvtár missziója nem változott”. Dupka György, a MÉKK elnöke és a KMMI igazgatója elmondta, hogy a pandémia miatt két tábor is kiesett. Bányai Jánost idézte, aki szerint az irodalom nem létezik irodalmi élet nélkül. „Önmagában nem létezik sem az irodalom, sem a képzőművészet, ha nincs mögötte pezsgő élet” – jelentette ki. Megemlékezett Petróci Ivánról is, akinek a tiszteletére emléktáblát avattak az Európa-Magyar Ház udvarán.

Dupka György bemutatta a Kárpátaljai Magyar Könyvek 296. darabját, A felnégyelt Haza…” 100 év versei Trianontól napjainkig, 1920–2020 Kárpátaljai költők antológiája kötetet, valamint az Együtt irodalmi-művészeti-humán tudományi-kulturális folyóiratot, amelyről a tábor is a nevét kapta.

A rendezvényen Beke Mihály András, Magyarország Beregszászi Konzulátusának első beosztott konzulja diplomata mellett írói arcát is megmutatta. A beregszászi közönség előtt debütált a „Nincsen számodra hely” című esszéválogatása, ami a Magyar Napló gondozásában jelent meg 2020-ban. A konzul két esszéjét ismertette a kötetből.

Fotó: Kárpátalja.ma

Marcsák Gergely költő, szerkesztő, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) elnöke bemutatta a Súlyos hagyomány című kötetét. Beszámolt arról, hogy augusztusban vette át a KVIT elnöki székét a leköszönő Csordás Lászlótól, valamint arról, hogy az Együtt olvasószerkesztője lett, és immár a harmadik lapszámon dolgozik. Versei közül a Gloria victis-szel emlékezett meg az 1956-os forradalomról.

Nagy Tamás költő, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanársegédje elmondta, hogy bár kevés verset ír, de igyekszik minőségi alkotásokat megjelentetni. Megosztotta, hogy tudományos munkákkal, illetve műfordítással is elkezdett foglalkozni. Azokat a költeményeit olvasta fel, amelyeket a Litera irodalmi portál a legjobb 25 év alatti szerzők versei közé is beválogatott.

Szemere Judit, a Kárpátaljai Hírmondó főszerkesztője bemutatta a Kárpátaljai Hírmondót, amiben kárpátaljai hírek, események, tanulmányok és művészeti alkotások kapnak helyet. Mint mondta, a legújabb, őszi szám Kárpátaljára juttatása folyamatban van.

Sz. Kárpáthy Kata író a Részvét című írásából olvasott fel egy részletet, Shrek Tímea író pedig – a közelgő málenkij robot emléknapjának tiszteletére – Hidegfüst című versével zárta az írók és költők bemutatkozását.

Fotó: Kárpátalja.ma

Szabó Kata
Kárpátalja.ma