Kárpátaljai irodalmár kapott Szépirodalmi Figyelő-díjat

Szerző: | 2019.03.29., 14:06 | Kulturális hírek

Szépirodalmi Figyelő-díjjal tüntették ki Csordás László kárpátaljai irodalmárt, irdalomtörténészt, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatóját, aki kritikai írásaival érdemelte ki a kitüntetést. A díjat első alkalommal ítélték oda kárpátaljai alkotónak.

A díjátadót hétfőn, azaz március 25-én tartották az Országos Idegennyelvű Könyvtárban.

A kitüntetés a Szépirodalmi Figyelő magyar irodalmi szemléző folyóirat szerkesztősége által 2004-ben alapított irodalmi díj, amelyet 2005-ben adtak át először az év legkiemelkedőbb kortárs magyar írójának, illetve költőjének. Az évi két díjazottat az előző év szemlézett szerzői közül a Szépirodalmi Figyelő-díj kuratóriuma választja ki.

Az idei díjazottak között volt még Takács Zsuzsa író, költő, aki a szépirodalmi kategória nyertese lett. A képregény kategória díjazottja László Márk grafikus, képregénykészítő volt.

Csordás Lászlóról a következőképpen vélekedett Vincze Ferenc, a Szépirodalmi Figyelő főszerkesztője: „Csordás László irodalomértése integratív szemléletről árulkodik, mely azonos esztétikai mérce alapján méri az eléje kerülő szövegeket.
Gratulálunk a nívós kitüntetésért!

Gál Adél
Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This