Kárpátaljai művészek a Dunakanyarban: Advent a Hargitán bemutató

Szerző: | 2019.12.04., 19:55 | Kulturális hírek

Sütő András: Advent a Hargitán című darabját 2019. november 30-án mutatta be a Váci Dunakanyar Színház, az előadás Zenthe Ferenc Színházzal együttműködésben készült és Susán Ferenc rendezte. Árvai Réka szerepét Tarpai Viktória, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művésze játszotta. Bódi Vencelként Szarvas Józsefet, a budapesti Nemzeti Színház tagját láthattuk.

Sütő műve komor tónusú, népballadákat idéző dráma, benne a magukra maradt, magukra hagyott erdélyi emberek mindennapi létküzdelmével és vágyakozásával az elment, eltűnt gyermekeik iránt. A várakozás idején, a zimankós, durva világban olykor azért vannak örömös, boldog pillanatok is: két fiatal bontakozó szerelme, ami ugyan nem felhőtlen – hiszen gyanakvás, féltékenység mételyezi –, de mégis engedi nekünk, hogy a remény lángját pislákolni véljük. Kegyetlenül nehéz sorsokkal szembesülünk, és miközben Bódi Vencel elkeseredettségtől, tehetetlenségtől és dühtől fűtött imádság monológját hallgatjuk, tudjuk, hogy a szétszóratás ellen, a megcsonkítottság miatt és az összetartozásért elhangzó fohász a Kárpát-medencei kisebbségbe szorult magyar közösségek mai imája is lehetne: „Mért’ éppen a mi gyermekeinket juttatod szélfútta bogáncsok sorsára? Miért? És ha már így jársz el mivélünk, miért nem hagyod meg nekünk a kiáltás jogát legalább?”

Tarpai Viktória a párját kereső, majd szárnyaszegett, párjavesztett jégmadár, Réka alakját igen érzékenyen, finom eszközökkel jeleníti meg. Szinte vele együtt éljük át a beteljesületlen szerelem, a két évtizeden át halottnak hitt kedves elvesztése miatt a lelkét emésztő kínokat. Tiszta éneklése, az odaadás és az önkínzó vezeklés, a csalódottság és az elhagyás, a magára maradás nagy erejű láttatása az előadás értékei.

A váci Advent a Hargitán premier másik kárpátaljai vonatkozása, hogy a pályáján beregszászi színészként induló, majd később festőművészként alkotó Veres Ágota a teátrum foájéjában elhelyezett kiállítás kurátoraként idézte meg Sütő András művének 1986. január 2-i magyarországi ősbemutatóját. Az akkori Magyarországon, a feszült magyar-román kapcsolatok idején és a kisebbségi elnyomatottság témája miatt az Advent a Hargitán színrevitele nemcsak művészi teljesítmény, hanem politikai tett is volt. Eredetileg a bemutatót 1985 adventjének napjaira tervezték, és öröm, hogy nem tiltották be.

A kiállítás lehetőséget ad az emlékezésre, az összevetésre. A fotókon megjelennek a Sik Ferenc rendezte 1986-os előadás szereplői, Sinkovits Imre, Kubik Anna és Agárdy Gábor, ugyanakkor mellettük láthatjuk a 2019-es váci bemutató hasonló jeleneteiben Tarpai Viktóriát, Szarvas Józsefet, Jakab Csabát és Hajdu Tibort, valamint a két produkció színpadképét és néhány jelmezét. Veres Ágota fontosnak tartotta, hogy az előadásra érkező nézők a vizuális párhuzamokon túl megismerhessék az egykori legendás előadás alkotóinak gondolatait is, így Sütő András Sikaszón 1985 októberében papírra vetett sorait a darab értelmezéséről, továbbá Sinkovits Imre és Sík Ferenc személyes hangú közléseit. Kubik Anna máig élete meghatározó alakításának tartja Réka szerepét, a tőle idézett sorok a Magyar Művészeti Akadémián elmondott székfoglaló beszédéből valók.

Szalipszki Endre

Pin It on Pinterest

Share This