Kettőskereszt-állítás és adventi gyertyagyújtás

Advent első vasárnapján, november 27-én Beregszászban, a Kossuth téren kettőskereszt-állításra és közös gyertyagyújtásra került sor. A rendezvény kezdeményezői Kovács Béla Európai Parlamenti Képviselő Beregszászi Fogadó Irodája és Péter Csaba megyei önkormányzati képviselő , a Kárpátház Alapítvány elnöke voltak.

Az ünnepi program kezdetén Kátai Zoltán énekmondó kobozjátékkal kísért énekével hívogatta a beregszásziakat a város főterén felállított kereszt köré. A zord idő ellenére sokan eljöttek a rendezvényre, köztük Tóth István, a Beregszászi Magyar Konzulátus főkonzulja, a történelmi egyházak, a társadalmi szervezetek, a sajtó képviselői.

A keresztállítás célja az volt, hogy a kiüresedett, a fogyasztói társadalom reklámhadjáratai által befolyásolt ünnepünkön a vásárlási láz helyett a valódi értékek kapjanak hangsúlyt, úgy mint a szeretet, az összetartozás és a keresztényi hit. A kereszt tehát egy felkiáltójel szerepét kívánja betölteni, amely egy pillanatra megállítja és elgondolkodtatja az embereket, akik ennek hatására talán egészen másképp élik meg advent üzenetét: nyitott szívvel várják Jézus Krisztus újra eljövetelének napját.

Kovács Béla, az Európai Parlament képviselője ünnepi köszöntőjében így fogalmazott: ez az első kereszt, amelyet az anyaország határain túl állítunk fel, és amellyel Jézus üzenetét hoztuk, miszerint elfogy a remény, elfogy az ország, elfogyunk mi is, ha nem teszünk semmit. Jelenünkben sajnos az ünnepeink teljesen kiüresedtek, a fogyasztói társadalom embereszménye maga alá gyűrte azok eredeti üzenetét. A közterületen álló kereszt látványa talán sokakat meghökkent, de ezzel már el is értük a célunkat, kimozdítottuk az embereket a megszokott ritmusukból, és talán sikerült egy kicsit elgondolkodtatnunk őket. A kereszt körül négy gyertya került elhelyezésre, ez a négy gyertya a magyarság négy égtáját jelzi, hiszen magyar testvéreket találunk tőlünk Keletre és Nyugatra, Északra és Délre. Magyarország a kereszt és a négy adventi gyertya országa. A gyertyák a négy fő magyar erényt: a becsületet, igazságosságot, a hősi szellemet és a családeszményt jelképezik — tette hozzá a képviselő, majd köszönetet mondott Gajdos István polgármesternek, Péter Csaba megyei képviselőnek, a Sion Rádiónak, valamint a történelmi egyházaknak a keresztállításban nyújtott segítségért.

Ezt követően Kátai Zoltán énekmondó Watthay Ferenc szerzeményét adta elő, majd a történelmi egyházak képviselői közvetítették Advent üzenetét. Michels Antal római katolikus plébános a Szent Márk könyvéből felolvasott igeszakasszal hívta fel a jelenlévők figyelmét a krisztusvárás lényegére. Hrabár Tamás görög katolikus parochus megszentelte a keresztet.

Az adventi koszorún az első gyertyát Péter Csaba gyújtotta meg. Az ünnepséget Kátai Zoltán előadása zárta.

A képviselő lapunknak nyilatkozva elmondta: mint hívő ember örült és támogatta a beregszászi iroda azon szándékát, hogy emlékjel állításával hívják fel az emberek figyelmét Advent lényegére, valamint az összetartozásra vallástól és politikai nézettől függetlenül. Mint mondta, személyes javaslata volt, hogy adventi koszorú díszítse az emlékjelet. A Kárpátház Alapítványról megtudhattuk, hogy a két éve alakult szervezet a közeljövőben 463 óvodás korú gyermek megajándékozását tervezi.

Molnár Bertalan

Forrás: beregihirlap.uz.ua