Kitüntették Orosz Ibolya színésznőt
Beregszászi színésznő nyerte idén a Seregi-díjat színésznő kategóriában – tudatták a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal Kulturális Osztályának hivatalos oldalán.
Orosz Ibolya, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésznője a Frida című monodrámában nyújtott alakításáért kapta meg a nívós kitüntetést.
A színésznő 1975-ben született, és már gyermekkorában közel álltak hozzá a művészetek. Megannyi téren kipróbálta magát, míg végül felismerte, hogy ezeket a színház világában tudná a legjobban kamatoztatni.
A Frida című monodrámát 2024. június 19-én mutatták be először. A jelenlévők végigkövethetik Frida életútját gyermekkorától az utolsó hivatalos megjelenéséig. A nézők szeme előtt „történik” a mexikói festőnő balesete, a felépülése, festővé válása. Betekintést kapnak viharos házasságába is. A festőnő életének legrejtettebb titkait is felfedi, pl. az anyaság iránti be nem teljesült vágyát. Frida Kahlo festői karrierjéről, szakmai felemelkedéséről úgyszintén részletesen hallhatunk az előadáson.
A Seregi-díjat Orosz Ibolyán kívül Vitalij Szemencov rendező és Szergij Klimcsuk színpadi világítástechnikus, Rudolf Dzurinec drámaszínész és Roman Kaverzin színész érdemelte ki munkásságával.
A Jurij-Augusztin és Jevgenyij Seregi fivérekről elnevezett díjat 1995-ben alapították a hivatásos színházi művészek elismerésére. Többek között Mihajlo Fišcsenko, Jevgenyij Tiscsuk, Emma Zajceva és Natalia Oresnyikova kapták meg korábban.
Nyitókép: Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház
