Koncert a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

A Magyar Országgyűlés 2010-ben elfogadott törvénye értelmében június 4. a Nemzeti Összetartozás Napja. 1920-ban e napon írták alá ugyanis a Magyarország területi integritását megbontó trianoni békeszerződést. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet az emléknap alkalmából június 4-én 15 órai kezdettel koncertet szervezett. A helyszín a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom terme volt. A rendezvényen a Nevetlenfalui Művészeti Iskola növendékeinek előadását hallhatták a jelenlévők, köztük Sztojka Vanesszát, az Ének Iskolája tehetségkutató műsor résztvevőjét.

A koncertet Kudlotyák Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica elnöke nyitotta meg köszöntőjével, melyben arra mutatott rá, hogy ez a nap nagyon sokáig a gyász napja volt a magyarság számára. Hozzátette, ma már azonban a nemzeti összetartozás napjaként emlékezhetünk meg június 4-ről, mely arra emlékeztet minket, hogy a gyászt is fel kell dolgozni, gyászunk pedig eszünkbe juttatja, hogy valahová és valakihez tartozunk. Nehéz helyzetünkben fontos látnunk, hogy folyamatosan kitartanak mellettünk azok, akikhez tartozunk.

sztojka_vanessza

A Nevetlenfalui Művészeti Iskola növendékei és oktatói előadásában egy igen sokszínű, színvonalas műsort láthattunk, hallhattunk. A koncertről és az iskoláról Király Kálmánt, a művészeti iskola tanárát kérdeztük: „A Nevetlenfalui Művészeti Iskola mottója, hogy nem szűkülünk be semmilyen stílusba, a gyerekeink klasszikusok és kortárs zeneszerzők műveit egyaránt előadják, könnyűzenei, népzenei darabokat (a magyaron kívül szláv, zsidó és más nemzetiségek zenéjét), nyelvi korlátaink sincsenek, angolul, románul, oroszul, ukránul, latinul énekelnek a növendékek. Igyekszünk a gyerekeket széles látókörre nevelni. A művészeti iskola jelenlévő növendékei ukrajnai járási és területi, valamint rangos magyarországi és nemzetközi versenyek helyezettjei.”

nevetleni_muv_iskola_tanarok

A koncert dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökének köszönő szavaival zárult. Dr. Orosz Ildikó hangsúlyozta, a nemzeti összetartozás napja alkalmat nyit arra, hogy egymásra találjunk végre, és összekössük a 95 éve elszakadt szálakat. Ez a nap egy hálószövésnek lehet első része, kis láncszem, amely Beregszászból indulva növekedhet. Az elnökasszony kiemelte, már az is jelzésértékű, hogy Bereg és Ugocsa találkoznak e napon, sok évszázados kötődésről téve tanúbizonyságot.

Sponták Szabina

Kárpátalja.ma