Kortárs kárpátaljai irodalom Visken és Karácsfalván

Visken és Karácsfalván tartottak rendhagyó irodalomórát a XV. Együtt Írótábor – Kárpátaljai Magyar Irodalmi Napok programon április 18-án.

A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) szervezi az Együtt irodalmi, művészeti, kulturális, humán tudományok című folyóirat és a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) szerzőinek közreműködésével.

Az írótábor harmadik napja a Viski Kölcsey Ferenc Líceumban kezdődött. A résztvevőket Czébely Ilona igazgató köszöntötte. Az alkalmat Dupka György történész, az Intermix Kiadó felelős kiadója, a MÉKK és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) igazgatója moderálta.

Buczkó István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja köszöntőjében felidézte, hogy iskoláskorában sok kulturális programot biztosítottak számukra. Elmondta, hogy a mostani háborús időkben is szüksége van az embereknek lelki erőre, és arra, hogy kicsit elterelődjön a figyelem a hétköznapi nehézségekről. Szavai szerint ehhez kiváló alkalom egy rendhagyó irodalomóra. „Ne feledjétek soha, hogy magyarok vagytok, ápoljátok a magyar nyelvet, édes anyanyelveteket, a magyar kultúrát, és próbáljátok majd ti is átörökíteni ezt, mert ettől vagyunk és leszünk magyarok” – tanácsolta a diákoknak.

Ezután Shrek Tímea író bemutatta az Ördögszeg kötetét, Szemere Judit szerkesztő pedig a Kárpátaljai Hírmondó folyóiratot és a Szégyenpiac antológiát.  Zubánics László, a KMMI elnöke a KMMI-füzeteket ismertette. Részt vett az alkalmon Czébely Lajos viski költő is, akinek egy versét hallhatta a hallgatóság, valamint felolvasott Sz. Kárpáthy Kata költő, író.

Az irodalomóra után – a hagyományokhoz híven – megkoszorúzták Fodó Sándor politikus, egyetemi tanár, nyelvész sírját, majd látogatást tettek a Fodó Sándor Közösségi Házban és a Viski Tájházban.

A következő rendhagyó irodalomórát a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban tartották meg, ahol Gerő Sándor kollégiumvezető köszöntötte a megjelenteket, majd – ahogyan a többi helyszínen – prezentálták az Ördögszeg c. kötetet, a Szégyenpiac-antológiát, az Együtt folyóiratot és a KMMI-füzeteket. A Visken fellépett tollforgatókhoz csatlakozott Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas költő és Zán Fábián Balázs költő.

A helyszíneken megtekinthették Kutasi Csaba péterfalvi festő, grafikus könyvillusztrációit, aki az Ördögszeg és a Szégyenpiac című könyveket illusztrálta.

A jubileumi Együtt-tábor április 16-án Ungváron kezdődött meg, majd szerdán Gáton, Beregszászban és Nagyberegen tartottak felolvasásokat. A rendezvénysorozat pénteken Péterfalván és Tiszabökényben folytatódik.

A rendezvények a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával valósulnak meg.

Szabó Kata

Kárpátalja.ma

Kapcsolódó:

Kárpátaljai Magyar Irodalmi Napok a Beregvidéken

Ungváron indult a Kárpátaljai Magyar Irodalmi Napok elnevezésű programsorozat

Könyvajánló: Ördögszeg

Könyvajánló: Szégyenpiac