Köszönet egy élet munkájáért – Kitüntetés Nejzsmák Emmának

Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Nejzsmák Emmát, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Rahói Alapszervezetének elnökét. A kitüntetést augusztus 19-én vehette át Budapesten, az Országházban.

– Meglepetésként ért a díj, és maga a felterjesztés is – mondta el Emma néni. – Egyáltalán nem számítottam erre. Idén 30 éves a KMKSZ, és ennek tiszteletére nagy ünnepséget szerveztünk Rahón. Nekem már ez is nagy dolognak számított, és megtiszteltetés volt, hogy ezt a helyszínt választották. A kitüntetés pedig mindennek a kiteljesedése lett.
A díjat Nejzsmák Emma eddigi munkásságáért kapta. Mint fogalmazott, egy élet munkájának gyümölcse ez. A 78 éves hölgy 30 éve a KMKSZ aktív tagja, és 15 éve a rahói alapszervezet elnöke. Munkáját a szervezetben titkárként kezdte, majd alelnök lett, végül pedig megkapta az elnöki tisztséget.

2006-ban megalapította az Ukrán–Magyar Kulturális, Oktatási és Információs Központot, melynek működtetői a budapesti székhelyű Falvak Kultúrájáért Alapítvány és a Rahói Járási Ukrán–Magyar Kulturális Együttműködési Társaság.

– Mit kell tudni a szervezetről?

–Szervezetünk feladata a kulturális, oktatási és gazdasági együttműködési lehetőségek feltárása, civil szervezetek, önkormányzatok közötti kapcsolatépítés és a magyar nyelv fennmaradásának elősegítése. Számos, elsősorban kulturális rendezvényeink vannak. Működtetünk egy népdalkört, egy gyermekcsoportot, valamint egy Petőfi Sándor Klubbot. Azért dolgozunk, hogy őrizzük kultúránkat, hagyományainkat, ápoljuk szép magyar nyelvünket, s a gyermekeket, a fiatalságot is az anyanyelv szeretetére neveljük.

– Mennyire motiválja Önt a kitüntetés?

– Tovább dolgozunk, mert tudom, hogy van értelme a munkának. És itt nemcsak a díjra gondolok, hanem közösségünkre, ahol minden nap a megmaradásért harcolunk és teszünk.

–Szerkesztőségünk gratulál a kitüntetéshez, és további sikereket kívánunk munkájához!

Gál Adél
Kárpátalja.ma