Kovács Éva kiállításával méltatták a magyar kultúra napját Beregszászban
A Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége már több éve szervez kiállítást a magyar kultúra napja alkalmából. Ilyenkor mindig olyan kárpátaljai művészek alkotásaira hívják fel a figyelmet, akik sok év alatt fáradhatatlanul dolgoztak azért, hogy a kárpátaljai művészet tovább éljen, fejlődjön és virágozzon.
Kovács Éva is egy ilyen tehetség. Az ő festményei várták az érdeklődőket a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi Ház dísztermében január 22-én, ahová szép számmal érkeztek látogatók.
A rendezvényt hagyományosan Jakab Eleonóra, a Beregszászi KÉSZ elnöke nyitotta meg, majd átadta a szót Molnár János beregszászi esperes-plébánosnak.
Nagyon örülök, hogy ez a ház az egyházi rendezvényeken kívül kulturális eseményeknek is rendszeresen otthont tud biztosítani. Azért is hálát adunk Istennek, hogy ebben a nehéz időben itt, Kárpátalján viszonylagos békében élhetünk, és megköszönhetjük a mai alkalmat. Hiszen a kultúrához tartozik mindaz, ami minket valóban magyarrá tesz: a verseink, a festményeink, a zenénk, amelyhez ragaszkodunk és amelynek hallatán különleges szeretettel dobban a szívünk
– emelte ki a plébános.
Ezután Ferku Szilveszter előadásában a jelenlévők meghallgatták Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményét, melyhez a végén a közönség is csatlakozott, és együtt énekelték a nemzet imáját.
A kiállítás megnyitójának nélkülözhetetlen része a festőművész méltatása. Kovács Éva életművét Bárdos István, a KÉSZ alelnöke olvasta fel. Mint kiderült, a festőművésznő Beregszászban született 1961-ben. Művészeti tanulmányait Veres Péter és Garanyi József festőművészek irányításával végezte. Emellett közgazdaságot és könyvelést tanult.
1994-től alapítótagja volt a Bereg Alkotó Egyesületnek. Tagja a magyarországi Honvéd Kulturális Egyesületnek és az ArtTisza Művészeti Egyesületnek.
Munkáira jellemző a természet közelsége. Témái: csendéletek, tájképek, városképek. Könnyen bánik a különböző technikákkal.
Rendszeresen részt vesz nemzetközi alkotótótáborokban, művésztelepeken, csoportos és önálló kiállításokon Kárpátalján és Magyarországon egyaránt.
Két alkalommal vehetett át oklevelet a Beregszászi Városi Tanács Oktatási és Kulturális Osztályától a kultúra és a művészet fejlesztésében való személyes közreműködéséért, magas színvonalú munkájáért a közművelődési dolgozók és a népművészet mesterei napja alkalmából.
2022-ben Hollandiában állította ki festményeit művész kollégáival és lányával.
Személyiségére jellemző a bőkezűség, az adakozás. Szívesen támogat nemes ügyeket.
Ezt követően Kovács Éva, a rendezvény főszereplője kapott szót. Szeretettel köszöntötte barátait, ismerőseit, kollégáit és mindenkit, aki megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. Külön köszönetet mondott Jakab Eleonórának azért, hogy ebben a háborús időben sem adja fel, és rendszeresen értékes kulturális rendezvényeket szervez. Majd mesélt a festményekről, elkészítésük történetéről és a kiállításon szereplő alkotásokról, kedvenc témáiról, saját világáról.
A rendezvény végén Hapák Alexandra és Kisgyőri Attila, a Szent Kereszt Kórus tagjainak előadása következett. Legvégén pedig Balaczky Vlagyimir énekes lepte meg a közönséget néhány slágerével.
A résztvevők ismét megtapasztalhatták, hogy érdemes kiállításokat szervezni, mert van rá igény. A kárpátaljai ember szomjas a kultúrára és azokra a közösségi élményekre, amikor közösen megcsodálhatják a festményeket, megbeszélhetik élményeiket, átéléseiket. Így feltöltődve térhetnek haza, és visznek egy cseppnyi színt a hétköznapokba.
Fehér Rita