Lélek színekbe oltva

2011. július 21-én a Munkácsi Szépművészeti Galériában sor került Kopriva Attila kárpátaljai festőművész egyéni kiállításának megnyitójára.

Kopriva_kiallitas_2A hivatalos megnyitón több prominens személyiség is megjelent, Kopriva Attila munkásságát és tevékenységét méltatta többek között Iváncso András, a galéria igazgatója és Micskó Zoltán, Ukrajna érdemes festőművésze, és a munkácsi polgármesteri hivatal képviselője. A kiállításon közel 40 festmény látható, az alkotások az utóbbi 3 év munkásságának eredményei.

Kopriva_kiallitas_3A vásznakról visszaköszönő világ önmagáért beszél: színekkel, formával, játékkal kápráztatta el a jelenlévő alkotótársakat és művészetkedvelőket. Kopriva Attila festőművész tájfestészete a kárpátaljai hagyományokra épül, ezek fellelhetők a színhasználatban és a témaválasztásban is, ám művei mégis az egyediséget tükrözik. Egy közismert külső világ és egy alkotói belső világ ötvözetének lehetünk tanúi, ezek a közlésmódban, a vonalvezetésben, a formai megvalósítás könnyedségében, és a sikeresen megtalált fókuszpontokban jelentkeznek. A festőművész nem süllyed bele a kortárs trendekbe, nem erőlködik azon, hogy kövessen egy konkrét divatirányzatot, festményei a sajátságos út megtalálásának eredményei. Friss, lelket simogató tájak és emberek, fényjátékok, impresszív, színbeboruló perspektívák jellemzik az alkotásokat. A kiállításon tetten érhetjük a festőművész vászonfölé hajló lelkét.

Kopriva_kiallitas_4A kiállítás megtekinthető: 2011. július 21–július 29 között

A kiállítás helyszíne: Munkácsi Szépművészeti Galéria, Fedorova u. 5.

Névjegy:

Kopriva Attila 1971. július 1-jén született Munkácson. Tanulmányait az Ungvári Művészeti Szakiskolában, majd a Lembergi Művészeti Akadémián folytatta.

1997-től a Munkácsi Technológiai Főiskola oktatója, a főiskolán működő ruhatervező és kivitelező iskola megteremtője.

2004-ben iparművészeti kiállítást létesített a Munkácsi Technológiai Főiskolán.

2005-ben kandidátusi fokozatot szerzett és ettől az évtől kezdve a Kárpátaljai Művészeti Főiskola tanszékvezetője.

2006-től tagja az Ukrajnai Képzőművészek Egyesületének

2007-től a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Karpatalja Ma