Lélekharangok a Beregvidéki Múzeumban
A bronzból készült tárgyak anyaga minden korban értékes nyersanyagnak számított, emiatt eleink a törött, sérült bronztárgyakból újat öntöttek a legtöbb esetben. Korai időkben öntött, nagyobb méretű bronztárgyak, például harangok ezért csak különleges esetekben maradhattak ránk. Sajnos a földben maradt, múltunkról tanúskodó fémtárgyak manapság sincsenek biztonságban – mondja Sepa János, a Beregvidéki Múzeum igazgatója. Nemrég színesfém-kereskedőtől vásárolt egy XVII. századi sérült bronz lélekharangot, amelyet fémdetektorral felszerelkezett roma fémgyűjtők találtak Beregszászban.
A romák a tudomány szempontjából fontos lelőhelyet nem voltak hajlandóak elárulni. Csak annyit mondtak, hogy Beregszászban találták a földben. A harangon a következő latin nyelvű felirat olvasható: JEZVS NAZARENVS REX IVDEORUM 1617, ami magyarul így hangzik: A Názáreti Jézus a zsidók királya 1617. A kb. 5 kilogramm súlyú kis lélekharangot bárki megtekintheti a múzeum gyűjteményében.
Sepa Jánosnak több kisméretű lélekharangot ajánlottak már megvételre, például most restaurálják az egykori beregardói tűzoltóság jó állapotban fennmaradt kisharangját, amely hamarosan bekerül az egykori Bethlen-kastélyban működő Beregvidéki Múzeum gyűjteményébe a fent említett mellé. Sepa János múzeumigazgató mentette meg az úgynevezett beregszászi 2-es téglagyár vasból öntött harangját is, amellyel a XIX. század végétől jelezték a munkásoknak a munka kezdetét, az ebédszünetet és a munka végét. Ez a kisharang jelenleg a beregszászi katolikus temetőben felállított tengerész emlékművet díszíti.
Érdekes a 2000-es évek elején előkerült hunyadi lélekharang története is. A közigazgatásilag a beregszászi járási Macsolához tartozó Hunyadi nevű településrész lakói ma ukránok, ruszinok. A Csehszlovák hatóságok hozták létre ezt az akkor hivatalosan kolóniának nevezett kis települést, hogy megbontsák vele a környék egységes magyar etnikai képét. Az egykori Hunyadi-tanya iskolájának udvarán, két 3 méter magas tölgyfaoszlopon volt elhelyezve a kis, 15 kilós lélekharang, ez volt a telepes közösség egyetlen harangja, rajta a következő felirattal: „WASLER F. BUDAPESTEN”. A harang a sztálini időkben eltűnt, majd egy évtizeddel ezelőtt azt is egy színesfém-kereskedőnek adták el, amit Sepa János vásárolt meg és restauráltatott. Nem volt egyszerű kideríteni, hogy hol szolgált eredetileg a harang, de végül sikerült, így 2000 októberében, Hunyadi első falunapján ünnepélyesen visszaadományozta Sepa úr a helyi közösségnek. „Mikor kiderült, hogy ez Hunyadi egykori lélekharangja, az idősebbek szemébe könnyek szöktek. Azóta a kis közösség nagy becsben tartja a harangot” – mondja Sepa János, aki kutatni kezdte, hogy mit is kell tudni a Wasler F. feliratról. Kiderült, hogy a harangöntéssel foglalkozó Wasler család az Ungvárhoz közeli Kisgejőcön élt, majd Budapestre települtek át, ahol ugyancsak híres harangöntő műhelyt működtettek. Ott készült Hunyadi kisharangja, amelynek a korát pontosan nem tudjuk, de a múzeum igazgatójának feltételezése szerint az első világháború előtt készülhetett.
Sepa János a harangok iránti érdeklődését magyarázva elmondta: „Én a ma már Beregszászhoz tarozó Búcsú községben születtem, amelynek 1862-ben épült református templomát 1959-ben önkényesen elvették a szovjet hatóságok a gyülekezettől. Az akkori időkre jellemző módon a templom harminc éven át raktár volt, míg végül 1989-ben sok-sok utánajárásnak köszönhetően ismét visszakaphatták az időközben omladozóvá vált, leégett épületet a helyi református hívek. A harangot is leszerelték, és a hatvanas években állítólag elásták a helyiek. Ma már senki nem tudja, hogy hol is áshatták el az atyafiak a búcsúi harangot. Én kutatásba fogtam, ami egyelőre nem vezetett eredményre, de még mindig nem adtam fel. Ha valaki tud szülőfalum elásott harangjáról valamit, arra kérem, segítsen.”
Badó Zsolt
Kárpátalja