Fodó Sándor

Ma lenne 84 éves Fodó Sándor kárpátaljai nyelvész, irodalmár

Ezen a napon, 1940. február 26-án született Fodó Sándor nyelvész, irodalmár, egyetemi tanár, politikus.

Fodó Sándor Visken látta meg a napvilágot. Iskoláit helyben végezte. Sorkatonai szolgálatát a hadiflottánál töltötte le. Közben felvételt nyert a tartui egyetem filológiai karára, amelyet 1967-ben végzett el finnugor szakon.

1967–1990 között az Ungvári Állami Egyetem magyar filológiai tanszékének előadója lett. Nyelvészetet, néprajzot és irodalomtörténetet tanított. Kutatási területe ebben az időben A szláv jövevényszavak a kárpátaljai magyar nyelvjárásokban téma köré csoportosult. Több szakdolgozatot és tanulmányt írt ebben a témakörben.

A legfontosabbnak azonban a kárpátaljai magyarság ügyét tartotta. Az 1972-es, a Szovjetunió legfelsőbb pártvezetéséhez címzett, több mint ezer aláírással alátámasztott, a magyarság jogainak védelmében íródott ún. második Beadvány után elbocsátották az ungvári egyetemről. A tartui egyetemen kapott állást, de szíve hazahúzta Kárpátaljára, ahol fűtőként dolgozott, majd korrektori állást kapott a Kárpáti Igaz Szónál.

A politikai légkör enyhülésével ismét egyetemi tanárként dolgozhatott. A rendszerváltás idején egyike volt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapítóinak. A szervezet alakuló közgyűlésén a szövetség elnökévé választották. A tisztséget 1996-ig töltötte be. Továbbra is következetesen kiállt a magyarság jogainak érvényesítése és bővítése, valamint az 1944-es sztálinista megtorlások áldozatainak rehabilitálása és kárpótlása mellett. 1992-től 1997-ig a Kárpátaljai Református Egyház főgondnoka volt. 1996-tól a KMKSZ tiszteletbeli elnöke. Több magyarországi kitüntetés tulajdonosa, közülük kiemelkedik a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje.

Fodó Sándor hatvanöt éves korában, 2005. május 11-én hunyt el Ungváron.

Visken Magyarország Külügyminisztériumának és a KMKSZ helyi alapszervezetének támogatásával emlékszobát avattak tiszteletére. Beregszászban 2008-ban utcát neveztek el róla. A KMKSZ 2005 szeptemberétől Fodó Sándor-ösztöndíjat hozott létre, és évente egy beregszászi főiskolásnak ítéli oda, 2013-tól Fodó Sándor-díjként van meghirdetve.

A kmmi.org.ua nyomán

Kárpátalja.ma