Magyar állami kitüntetéseket adtak át a Perényi Kultúrkúriában

Magas magyar állami kitüntetéseket adtak át szeptember 11-én a Beregardói Perényi Kultúrkúriában.

A rendezvényt Szülek Dániel, a beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola növendéke, a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató különdíjasa nyitotta meg előadásával. Trombitán Tornyos György zeneszerző Három sárpilisi népdal című darabját adta elő. Zongorán Bércsi Kota Viktória, a beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola tanára kísérte.

A vendégeket Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja köszöntötte, aki beszédében kiemelte:

– A kárpátaljai magyarokat a történelem arra tanította meg, hogy soha nem téveszthetik szem elől a népük, nemzetük, családjaik, egyházi közösségeik érdekeit. A magyar érdekért küzdeni csak kölcsönös, keresztényi együttműködéssel lehetséges háborúban és békeidőben egyaránt. Az együttműködés a magyar nemzet megmaradásának kulcsa.

Az eseményen azokat a kitüntetéseket adták át, amelyeket augusztus 20-án, államalapító Szent István ünnepének apropóján adományozott dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke. A kitüntetésekkel azon kárpátaljai személyek áldozatos munkáját köszönték meg, akik kimagasló eredményt értek el gazdasági, tudományos, kulturális és oktatási tevékenységükkel.

A díjazottak olyan személyek, akik a nemzeti összetartozás érzését közösségük szolgálatában erőforrássá formálták, ezáltal gazdagítva a kárpátaljai magyarság életét – hangsúlyozta Bacskai József főkonzul.

A kitüntetéseket idén négy közéleti személyiségnek adományozták:

Reöthy János, Szolyva (Szvaljava) volt polgármestere, a Szolyvai Emlékparkbizottság tagja, a Szolyvai Magyar Kulturális Szövetség alapító tagja a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Kozma József, a huszti Szent József Karitász igazgatója, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Huszti Alapszervezetének elnöke a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Argyelán György, a Szolyvai Emlékpark főgondnoka, a Szolyvai Emlékparkbizottság alapító tagja, a volt Szolyvai Magyar Kulturális Szövetség alapítója és alelnöke a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Udud Zinaida, a Batári Szent Mihály Iskola és Óvoda vezetője, a Batári Görögkatolikus Egyházközség tanácstagja a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Ezúton is gratulálunk a kitüntetetteknek!

Kárpátalja.ma

Nyitókép forrása: Kárpátalja.ma