Magyar kultúra napi elismerések Beregszászban
Átadták az Együtt Nívódíjat, az Anyanyelvápolók Szövetségének okleveleit, valamint a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) díszokleveleit Beregszászban január 22-én.
Az eseményt a Európa-Magyar Házban tartották meg a Magyar Kultúra Napján.
Az Együtt irodalmi, művészeti, kulturális, humán tudományok folyóirat nívódíját 2025-ben Kovács Sándor Magyar Örökség-díjas honismereti szakíró nyerte el.
Laudációt Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának elnöke, az Együtt szerkesztőbizottságának elnöke mondott.
Vári Fábián László beszédében a kárpátaljai irodalom, ezen belül a honismereti irodalom történetét ismertette. Kiemelte Stumpf Benedek András munkásságát, aki elsőként foglalkozott kárpátaljai honismerettel. Megjegyezte: S. Benedek András után mintegy két évtizeddel tűnt fel Kovács Sándor. Szavai szerint Kovács Sándor „az első lépések után azon fáradozott, hogy minél teljesebbé tegye ezeket az ismereteket, hogy jobban kiteljesítse a kárpátaljai művelődéstörténet műfaját. Számos könyv, szakmunka született meg a keze alatt és látott napvilágot, amelyek nélkül a kárpátaljai magyar kultúra nem lenne teljes”.
Az Anyanyelvápolók Szövetségének oklevelét kapta meg:
- Maha László pedagógus, a Csapi 2. Számú Széchenyi István Líceum igazgatója;
- Mihalovics Attila pedagógus, a Munkácsi Szent István Római Katolikus Líceum igazgatója;
- Schink István pedagógus, a Munkácsi 3. Számú II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatója;
- Sz. Kárpáthy Kata író, költő, újságíró, a Kárpátalja.ma hírportál munkatársa;
- Becske Adrienn zenepedagógus, kultúraszervező, a Viski Fricskák Zenekar művészeti vezetője.
KMMI-díszoklevélben részesült:
- Magyar Árpád István Kijevben élő festőművész, a Modus Coloris Nemzetközi Civil Akadémia vezetője;
- Babják Edit, a Beregszászi Városi Tanács Oktatási és Kulturális Főosztályának vezetője;
- Marosi Anita, a Bendász István Görögkatolikus Könyvtár és Levéltár vezetője;
- Gál Natália, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulatának tagja.
Ljah Sándor, a Kárpátaljai Megyei Tanács nemzetiségi és vallásügyi kérdésekkel foglalkozó főosztályának vezetője Ukrajna Etnopolitikai és Vallásszabadsági Állami Szolgálatának nevében adott át elismerést a magyar közösség három képviselőjének:
- dr. Dupka György történész, a MÉKK elnöke és a KMMI igazgatójának,
- dr. Tóth Mihály alkotmányjogásznak,
- Tarpai Józsefnek, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének elnökének.
B. B.
Fotók: Kárpátalja.ma