Magyar kultúra napja Kárpátalján – reflexió

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

Ennek a gondolatnak a jegyében 2012. január 19–21-e között Kárpátalja-szerte rendezvények várták a kultúra iránt érdeklődő közönséget.

Beregszász

1. Megemlékezés a beregszászi Kölcsey-emléktáblánál

1992-ben a Kölcsey Társaság adományaként került Beregszászra Kölcsey Ferenc emléktáblája, annak emlékéül, hogy a Himnusz szerzője gyakran megfordul a Vérke-parti városban, mivel Szatmárcsekének itt volt a legközelebbi postaállomása.

A délutáni órákban itt sorra kerülő megemlékezést a szervezők nevében Zubánics László, a KMMI elnöke nyitotta meg. Ünnepi beszédet Pomogáts Béla irodalomtörténész, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága–Anyanyelvi Konferencia elnöke tartott. Ezután a jelenlévő szervezetek és intézmények képviselői – köztük Tóth István, Magyarország beregszászi főkonzulja – elhelyezték a tisztelet és a megemlékezés koszorúit.

2. Misztrál koncert a beregszászi főiskolán

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Városi Szervezete és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet a Misztrál verséneklő együttes koncertjével ünnepelte a magyar kultúra napját. A rendezvény egyben jótékony célt is szolgált, a szervezők felhívására a résztvevők közel hatezer hrivnyával támogatták egy leukémiás kislány gyógykezelését. A koncert nagy sikert aratott, a főiskola Esztergomról elnevezett hatalmas termét megtöltő közönség kétszer is visszatapsolta az együttest.

A koncertet Kárpátalja és Beregszász város több ismert közszereplője is megtisztelte jelenlétével, ott volt többek között: Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, megyei képviselő, Kulin Zoltán, az Ungvári Televízió- és Rádiótársaság vezérigazgató-helyettese, az Ungvári Városi Tanács KMKSZ-frakciójának tagja és Horkay Sámuel, a KMKSZ Beregszászi Városi Szervezetének tiszteletbeli elnöke.

3. Beregszászi értelmiségi fórum 2012.

„Az értelmiség szerepe a jelenben és a jövőben” – vitaindítót tartott Pomogáts Béla irodalomtörténész a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi konferencia elnöke.

4. A „maszk mögött” – kiállítás

A mohácsi busójárás és a busók világa. Kiállítás a Pécsi Határon Túli Magyarságért Alapítvány közreműködésével, melynek a beregszászi Európa Ház adott volna otthont. A kiállítás megnyitója január 20-ról hirtelen visszakerült 19-re. A kiállítást azonban így sem sikerült megtekinteni, mert személyes okokra hivatkozva a szervezőknek nem sikerült azt meg sem nyitni.

5. Zenés-irodalmi műsor a Beregszászi Művészeti Iskolában

A Magyar Kultúra Napja alkalmából zenés-irodalmi műsort rendeztek a Beregszászi Művészeti Iskolában. A vendégeket Bobaly István, a Beregszászi Művészeti Iskola igazgatója üdvözölte. Ezt követően Pomogáts Béla irodalomtörténész, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága–Anyanyelvi Konferencia elnöke a himnuszról tartott előadást. A műsor január 20-ra volt hirdetve, de 19-én került megrendezésre. Az időpontváltoztatás miatt sokan lemaradtak a rendezvényről, így tudósítóinknak sem sikerült részletes helyszíni információkat szereni.

6. Karádi helyesírási vetékedő

A KMPSZ által szervezett helyesírási vetélkedőt  a magyar kultúra napjának méltatásához kötik, ezért minden évben a kultúra napjához közeli hétvégén rendezik meg. Idén a vetélkedőre január 28-án került sor. A versenyen Kárpátalja magyar iskoláiból 317 tanuló vett részt.

Munkács

7. Ünnepség a magyar tagozaton

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Munkácsi Állami Egyetem Humán-Pedagógiai Koledzse magyar tagozatának ünnepi rendezvényére került sor a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és a MÉKK szervezésében.

Ungvár

8. XIV. Himnusz-mondó verseny

Az ungvári Dayka Gábor Középiskola adott otthont a KMMI és a MÉKK által szervezett, immár XIV. Himnusz-mondó versenynek. A vendégeket és a verseny résztvevőit Árpa Péter igazgató köszöntötte.

art_expo59. III. Carpatica Art Expo

Hagyományosan az Ungvári Néprajzi Múzeumban került sor a III. Carpatica Art Expo kiállításra. A Carpatica Art Expo címmel megnyílt tárlat keretében mintegy 25 művész közel száz alkotása tekinthető meg az Ungvári Néprajzi Múzeum galériájában.

 

 

 

 

 

uvegcip10. Színházi előadás

A magyar kultúra napját méltató rendezvények vasárnap este a beregszászi színház előadásával zárultak. A társulat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezésében Molnár Ferenc Üvegcipő című darabját vitte színre Ungváron, a megyei drámai színházban. Az előadás nagy sikert aratott, közel nyolcszáz ember jelent meg.