Megemlékezés Máriapócson – A Korona összetartó ereje

Magyarságunk központi ereklyéjére hívja fel a figyelmet A Tanulás Uniójáért Közhasznú Alapítvány Máriapócson A Korona összetartó ereje című megemlékezésével.

A program partnere a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák Szövetsége.
Az egész napos rendezvény a Szent Korona másolatának fogadásával kezdődik, majd a délelőtti ünnepélyes szertartás után a koronamásolatot a templomban helyezik el, ahol az ereklye este hatig lesz látogatható.
A rendezvényen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola is bemutatkozik, beszédet mond az intézmény elnöke, dr. Orosz Ildikó, illetve Rácz Béla, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák Szövetségének elnöke.
A megemlékezésre ellátogatók nemcsak megtekinthetik a Korona élethű másolatát, hanem annak történetét is megismerhetik. Előadást tart Woth Imre (Magyar Koronaőrök Egyesülete), Kun Szabó István dandártábornok (MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár) és Ádám Barnabás ezredes (32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnok).
A szervezők egész napos filmvetítéssel és fotókiállítással is kedveskednek a vendégeknek.
A rendezvény helyszíne: 4326 Máriapócs, Kossuth tér 17. /Zarándokház/

Időpont: 2014. május 15.