Megidézett Kárpátalja – másodszor is Beregszászban

A Magyar Állami Népi Együttes május végén és június elején több helyszínen tartott jótékonysági előadást Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl címmel. Június 21-én ismét Beregszász közönsége láthatta a Kárpátalján élő népek sokszínű tánckultúráját, immár másodszor.
Kárpátalja soknemzetiségű vidék, ahol a különböző nemzetiségek egymás mellett élése maga után vonta kultúrájának keveredését, és ez a multikulturalizmus a miénk, az itt élő népeké. Az előadás hűen tükrözte az egyes nemzeti sajátosságokat és persze a táncbéli közös vonásokat. Láthattunk itt magyar, ukrán, ruszin, hucul, román, cigány és zsidó táncokat is, mely mind közös örökségünk. A fantasztikus koreográfia még élvezetesebbé tette a befogadást a közönség számára.

79273_1

Az előadást Szalipszki Endre, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja nyitotta meg. Köszöntőt mondott Grezsa István, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának miniszteri biztosa. A miniszteri biztos Kosztolányi Dezső szavait idézte, miszerint „Csak anyanyelvemen lehetek igazán én”, s a mai estére vonatkozva a következőképpen egészítette ki: „Csak zenei anyanyelvemen lehetek igazán én. Amikor a magyar kormány támogatásával megidézzük az ezerarcú Kárpátalját, abban a hitben tesszük – mondta –, hogy csak a kultúra emel ki bennünket a hétköznapok nyomorúságából. Mert az itt élő népek tejtestvérek, s a Kárpát-medencében évszázadok óta gazdagítják egymást. S ennek nyomait itt láthatjuk.” Majd hozzátette, hogy a turné egyúttal jótékonysági célokat is szolgál, mert egyrészt emlékezünk az ukrajnai harcok áldozataira, valamint támogatást és lelki segítséget kíván nyújtani a hétköznapokban gondokkal küszködőknek.

79273_2
A kétórás programra a szabadtéri nagyszínpad előtt több mint félezer ember gyűlt össze, hogy részese legyen a színvonalas előadásnak. Az előadás különlegessége volt, hogy „előzenekarként” a Kokas Banda lépett fel, s mintegy félórás zenés-táncos előadással szórakoztatta a gyülekező közönséget.
A Magyar Állami Népi Együttes előadása tükör – olvasható a tájékoztatóban. Ez a tükör láttatja az átörökített hagyományokat, valamint hozzásegíti az alkotókat és a közönséget egy vállalás megerősítéséhez: a zenéinket, a táncainkat és a folklór más területeit jellemző harmónia hassa át európai és szomszédos országaink egész kapcsolatrendszerét.

Gál Adél
Kárpátalja.ma