Megidézett történelem – Bercsényi Miklósra emlékeztek az ungvári várban
Ung vármegye főispánja, gróf Bercsényi Miklós aranysarkantyús vitéz adott névnapi ünnepséget felesége, Csáky Krisztina tiszteletére augusztus 5-én az ungvári várban.
Történelmi helyszín, múltidézés, hagyományos mesterségek, népzenei forgatag – a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet elérkezettnek látta az időt, hogy a kárpátaljai megyeszékhelyen bővítse hagyományőrző rendezvényei sorát.
A PCS mindig egy, a magyarság szempontjából meghatározó történelmi személynek állít emléket fesztiváljain. Ungvár esetében nem volt kérdés a választás, hisz a grófi pár uralkodása alatt virágzott fel a várkastély – ők hozták be a felvilágosult polgári lét szellemét, a kultúrát s a művészeteket a vármegyébe.
A program ökomenikus ifjúsági istentisztelettel kezdődött, majd színre lépett a grófi pár és kísérete, s Kudlotyák Krisztina, a PCS igazgatója megnyitotta a rendezvényt. Ezután a BercsényiFeszt fővédnökei: Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, illetve Orosz Ildikó megyei képviselő, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektor asszonya beszélt Bercsényi Miklós történelmi jelentőségéről, valamint a rendezvény apropójáról. A magyar–ukrán békés együttélés kitűnő példájának nevezte a rendezvényt Olekszandr Bilak ungvári alpolgármester, köszönetet mondva a szervezőknek a közös történelmünk, hagyományaink ápolásáért. A felszólalók sorát Vaszil Seba, a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Helytörténeti Múzeum igazgatója zárta, majd kárpátaljai népzenei fellépők váltották egymást a színpadon.

A határon túlról is emelték a fesztivál színvonalát: nyíregyházi buborékosok szórakoztatták a nagyérdeműt, majd a budapesti Tárkány Művek varázsolt fergeteges hangulatot a vár falai közé.


Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma
