Munkácsy-festményt árverezett el a Christie’s

Munkácsy-festményt árverezett el a héten New Yorkban a Christie’s – írja pénteki számában a Világgazdaság. A magyar festő Fiatal nő a szófán című képe az előzetesen becsült áron, jutalékkal együtt 245 ezer dollárért (67 millió forintos összegért) kelt el, és ezzel a legértékesebb eladott festmények közé került az aukciósház 19. századi európai alkotásokat felvonultató hétfői árverésén.

A Munkácsy Mihály 1887-ben, mahagónifa-táblára festette a zsánerképet. A festő esetében továbbra is a Poros út I. című kép tartja az aukciós rekordot: 2003-ban 220 millió forintért cserélt gazdát Budapesten – emlékeztetett a lap. A Világgazdaság úgy tudja, még egy 19. századi magyar festmény szerepel a nemzetközi piac tavaszi árverésein: idősebb Markó Károly 1841-ben festett olajképe a kölni Van Ham aukciósház kínálatában bukkant fel. Az Itáliai táj Krisztus megkeresztelésével című alkotás becsértéke 40-45 ezer euró (12,5-14 millió forint). Az árverést május 13-án rendezik.