Napsugaras családi karácsonyi gála – Évadzáró alkalom a Kokas Bandával

„A család értéket ad, a tanár kapukat nyit, a társak, mint katalizátorok hatnak.”
Mönks

Angyal szól: Karácsonyt várva címmel az idén is több helyszínen mutatták be karácsonyt váró műsorukat a Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport növendékei. Ötödik alakalommal keresték fel a különböző falvak templomait, intézményeit, és vitték el oda a „szent családot” ünnepi műsoruk segítségével.

Ebben az évben Beregszászban a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet tanulási fesztiválja, a Benei és Tiszakeresztúri Oktatási-Nevelési Központ növendékei, valamint a Budapesti KDNP karácsonyi rendezvénye fogadta az élő hagyományt tolmácsoló népzenészek, néptáncosok, népdalénekesek előadását. A kicsik és nagyobbak alkotta csoport énekét a Kokas Banda kísérte a tőlük megszokott magas színvonalon. Az ének mellett hangszeres tudásukat is megcsillogtatták a tanulók: a különböző tájegységekből származó karácsonyi népdalokat furulya, harmonika, cimbalom és hegedűkísérettel adták elő. A Megváltó születését hirdető énekek előadásával hatalmas kincset közvetítettek a gyerekek.

A koncertsorozat fénypontja a közös családias hangulatú Karácsonyi gála volt, amelyre nagy szeretettel várták a családtagokat a gyerekek és felkészítő tanáraik egyaránt, hogy megköszönhessék egész éves odaadó támogatásukat. A gyermekek műsora a decemberi ünnepkört ölelte fel. A népzenei tehetséggondozást Kokas Károly Bonis Bona díjas pedagógus végezte. Elsőként a harmonikások adventi köszöntője csendült fel, ezt követte a Napsugár Énekegyüttes Szállást keres…c. éneke, szintén harmonika kísérettel. „Bárcsak régen felébredtünk volna” kezdetű karácsonyi énekkel nyilvánították ki szeretetüket a megváltó Isten fiának.

Kárpátalja neves táncai is bemutatkoztak. Bemutatásra került az új táncanyag, amely kalotaszegi karácsonyi énekkel kezdődött, amit legényes, csárdás és szapora követett.

A műsort Kokas Erzsébet Bonis Bona díjas népdalénekes állította össze, a néptáncosokat Kokas Krisztina és ifj. Kokas Károly készítette fel.

Az est közös kántálással ért véget, s a gyerekek jutalmul Horváth Zsuzsa szaloncukorcsomagját vehették át. Élő hagyományaink megélésének köszönhetően egy csodálatos szeretetteljes összefogás tanúi lehettünk a karácsonyi gála során.

Csurman-Puskás Anikó
Kárpátalja.ma