Nemcsak együtt vagyunk, de együtt is maradunk – megnyitották a II. Kárpátaljai Zsidó Napokat

Koncerttel kezdődött meg a II. Kárpátaljai Zsidó Napok rendezvénysorozat a beregszászi Zrínyi utcai zsinagógában június 7-én. A Magyarországi Zsidó Hitközösségek Szövetsége, a Határtalan Kultúra program, a beregszászi székhelyű Shalom Alapítvány, Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és Beregszász város közös szervezésében Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész előadását nézhették meg az érdeklődők.

A zsinagógában a Shalom Alapítvány igazgatója, Togyeriska Erika köszöntötte a jelenlévőket, majd köszönetet mondott a szervezőknek a rendezvény megvalósulásáért.

Deák Andrea főszervező a Magyarországi Zsidó Hitközösségek Szövetségének képviseletében örömét fejezte ki aziránt, hogy immár második alkalommal valósulhatott meg a zsidó napok, amely azt tanúsítja, hogy az összetartozás ereje határokon átívelően jelen van a zsidó hitközségben.

Az est meglepetéseként az ungvári születésű, jelenleg Budapesten élő Vasser József festőművész a régi beregszászi zsinagógát ábrázoló festményét nyújtotta át a beregszászi hitközségnek. Vays József, a Shalom Alapítvány elnöke ismertette a festőművész életútját, és köszönetet mondott neki az ajándékért.

Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, Szilágyi Mátyás hangsúlyozta, hogy Magyarország az elmúlt két évtizedben kiemelten támogatta a holokausztkutatást, a zsidó emlékek és értékek megőrzését és rendbehozatalát, elkötelezetten harcol az egyenlőség és a demokrácia mellett. Hozzátette, a magyar kormány célja, hogy e program segítségével minél többen megismerjék a zsidó kultúrát.

A hivatalos megnyitót követően Jeruzsálem kedvesem… címmel Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész magyar és jiddis nyelvű kuplékkal, modern és örökzöld slágerekkel arattak sikert a közönség körében. A Kolozsvárról érkező előadóművészek vidám, szerelmes, olykor szomorkás énekeket adtak elő, amelyeket a hallgatóság vastapssal kísért.

A koncert zárásaként a beregszászi zsidó hitközség vezetője, Goldberger Ernő kóser borral kínálta az érdeklődőket.
A június 7–10. közötti II. Kárpátaljai Zsidó Napok további programjai:

Június 8., péntek
16 óra: Örökzöld slágerek a „zsidó Pavarotti”, Nógrádi Gergely főkántor előadásában, közreműködik Teszter Nelli zongoraművész
Helyszín: beregszászi zsinagóga (Zrínyi u. 6.)

Június 9., szombat
16 óra: Drágakő – Klezmer meseoratórium felnőtteknek
Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, átrium

20 óra: Halleluja – Takács Nikolas fellépése, sztárvendég: Pál Dénes
Helyszín: Beregszász, Kossuth tér – (rossz idő esetén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriuma)

Június 10., vasárnap
14 óra: Dallamok, ízek, emlékek
Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriuma

19 óra: Nyáresti kamaraest – Korcsolán Orsolya hegedűművész és barátai
Helyszín: beregszászi zsinagóga (Zrínyi u. 6.)

Kárpátalja.ma