Rákóczi-est a Beregszászi Római Katolikus Egyházközségben

A Magyar Országgyűlés a 2019-es évet II. Rákóczi Ferenc emlékévnek nyilvánította az erdélyi fejedelem megválasztásának 315. évfordulója alkalmából. A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség is csatlakozott a megemlékezéshez, így augusztus 4-én Rákóczi-estet szervezett a Pásztor Ferenc Közösségi Házban.

Krajnik Irén, a plébánia kántora egy órás műsort állított össze az ünnepségre: énekével fellépett a Szent Kereszt kórus, valamint Juhász Fanni, Uszta Adetta, Seres Tímea, Pirigyi Gergely tárogatón, Varga Gyula és Krajnik Irén harmonikán játszott, Bonkaló Beáta, Tarpai Zsófia és Seres Tímea verseket adtak elő. A költemények és dalok felidézték hazánk múltbeli eseményeit, népünk szabadságra való vágyódását, egy sajátos kapcsolatot alakítva a jelenkorral. A rendezvény fő előadója id. Csobolya József történész volt, aki beszédében az emlékezés fontosságát hangsúlyozva nagy fejedelmünkről, életéről, fontosabb tetteiről, valamint a beregszászi Rákóczi Szövetség tevékenységéről is szólt.

Az ünnepséget Békéssyné dr. Lukács Angéla, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulasszonya zárta  beszédével. – Hálás vagyok azért, hogy együtt élhettük át ezt az ünnepet. Szóban, énekben, zenejátékban, prózában, dalban együtt emlékezhettünk a nagy fejedelemre, az ő szellemiségére, és ezzel mehetünk a mindennapokba tovább Istennel, bátorsággal, tettel, hogy saját ügyünkben hasonlóképpen emelt fejjel járjunk el – fogalmazott.

Ezt követően a vendégek álló fogadáson vettek részt.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma