„Se bölcsőm, se szemfedőm”

Ma 76 éve, hogy a balatonszárszói síneken a vonat elé lépett – máig tisztázatlan, hogy önszántából vagy véletlenül.

Születését a költészet napjával ünnepeljük, most haláláról is megemlékezünk. 1937. december 3-án halt meg a poszthumusz Kossuth-és Baumgarten-díjas költő, József Attila.

Hányatatott gyerekkorát, a Mamához fűződő konok-szeretetteljes viszonyát nem kell bemutatni: őrzik versei. József Attila, akitől nevelőszülei még a nevét is elvették, mert az „nem létezett”, hogy aztán Pistává kereszteljék, már fiatalon sokat szenvedett azért, hogy „töltőtollkoptató szegény legényként” aztán legyen mit megénekelnie.

Anyja és az életében legjelentősebb szerepet játszó nők – Vágó Márta, Szántó Judit, Gyömrői Edit, és Kozmutza Flóra – alakjait mind megőrizte olyan versekben, mint a Klárisok, az Óda mellékdala, a Nagyon fáj vagy a Karóval jöttél. Hat kötete jelent meg életében: a Szépség koldusa, a Nem én kiáltok, a Nincsen apám, se anyám, a Döntsd a tőkét ne siránkozz, a Külvárosi éj, a Medvetánc, valamint a Nagyon fáj.

Halála után is jelen volt/van az irodalomban: számos költő szentelt neki verset. Köztük Illyés Gyula, Ágh István, Orbán Ottó, Juhász Ferenc, Vas István, Weöres Sándor, Faludy György vagy Tóth Krisztina. Országszerte csaknem húsz szobor, emlékmű, síremlék őrzi meg személyét és pályáját. Művei angol, német és lengyel fordításban is olvashatóak.

Halálának körülményei máig vitatottak: 1937. december 3-án Balatonszárszón ütötte el a vonat, azonban nem tudni, hogy önként lépett -e a sínekre, vagy véletlen baleset történt. Bizonyos, hogy ekkoriban labilis lelkiállapot, magába fordultság jellemezte, azonban a magukat szemtanúknak vallók elmondása szerint, nem szándékosan vetett véget az életének.

Forrás: Kultúra.hu