Szavalóverseny az online térben

Ember csak addig lehetsz,
amíg nyelvedet őrzöd.
Naponta csodát tehetsz,
Ha az lesz az erődöd!  

Tóth Elemér költő sorai fémjelezték a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett szavalóversenyt. Az online térben megrendezett alkalmon a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák tanulói vehettek részt. A verseny döntőjét május 20-án tartották.

A versenyzők egy szabadon választott és egy kötelező verssel (Tóth Elemér: Vers az anyanyelvről) nevezhettek be. A tanulóknak videót kellett készíteni, s a KMPSZ-hez eljuttatni. A felvételeket szakavatott zsűri értékelte.

A zsűri tagjai Braun Éva, a Kárpátaljai Pedagógus- továbbképző Intézet módszertani szaktanácsadója, Ferenczi Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésze, dr. Györke Magdolna, az Ungvári Nemzeti Egyetem docense, dr. Kész Margit, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense, valamint Szántó Edit, az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének elnöke voltak.

A szavalóversenyre 15 diák jelentkezett. A zsűri döntése értelmében az első három helyet a következő tanulók szerezték:

  1. Kosztyu Fanni (80 pont), a Bátyúi Líceum diákja. Felkészítő tanára Séra Viktória.
  2. Demeter Hanna (77 pont), a Szernyei Gimnázium diákja. Felkészítő tanára Demeter Judit.
  3. File Barbara (74 pont), a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum diákja. Felkészító tanára Huszti-Kacsur Andrea.

A díjazottak oklevélben részesültek és részt vehetnek a Zánkai nyaraláson.

A videók hamarosan megtekinthetők a KMPSZ honlapján (kmpsz.uz.ua).

René

Kárpátalja.ma