Szüreti foglalkozással indult a Nagyberegi Tájház őszi-téli programsorozata

Szüreti táncmulatság, bodnárbemutató és szőlőtaposás várta a vendégeket a Nagyberegi Tájházban október 13-án.

A Tájház programsorozata hagyományosan ősszel indul, az iskolai tanévhez igazodva. Ilyenkor a szervezők igyekeznek egy kis szüreti hangulatot csempészni a foglalkozásba. Nem volt ez másképp most sem.

– Tíz alkalmat hirdettünk meg 2021 második felére. Nagy örömünkre szolgál, hogy mindegyikre jelentkeztek már iskolás csoportok – mondta el a megnyitón Gál Adél, a Tájház koordinátora. Az aznapi program ismertetése után örömmel jelentette be, hogy nemrég a Tájház elnyerte az Év tájháza díjat, melyet október 8-án adtak át Budaörsön, a Tájházszövetség éves közgyűlése alkalmával. Hozzátette: a díj a tájházban folyó munka elismerése. A kitüntetést jelképező táblát a szüreti foglalkozás kezdetén helyezték el a Tájház falán.

Fotó: Kárpátalja.ma

Ezt követően Pallagi Marianna, a Pro Cultura Subcarpathica igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Mint elmondta, a szervezet programjai között kiemelt helyet foglalnak el a Nagyberegi Tájház foglalkozásai, s egyben ez az egyik legsikeresebb projekt is. A díj pedig mindezek megkoronázása. Köszönetét fejezte ki a pedagógusok felé, akik érdeklődnek a tájház foglalkozásai iránt, és időt és fáradságot nem számolva hozzák a gyerekeket a tájházba.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Békésiné dr. Lukács Angéla, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulasszonya. Örömét fejezte ki aziránt, hogy a tájház falai között értékmegőrző és értékteremtő munka folyik, s melybe nemcsak szemlélőként, hanem résztvevőként is több száz gyermek bekapcsolódhat. Elismerően szólt a szervezők munkájáról, akik változatos programokkal várják az érdeklődőket alkalomról alkalomra.

A jelenlegi foglalkozásra Fancsikáról érkeztek iskolások, akik elsőként a bodnármesterséggel ismerkedhettek. László Attila, salánki hordókészítő mutatta be a bodnárok legfontosabb eszközeit. Majd pedig a gyerekek közreműködésével egy hordót húzhattak össze hagyományos módszerrel. Mindenki kalapálta az abroncsot, s addig húzta a dongát, amíg a hordó el nem készült.

Az udvar másik részében az ügyesebbek dézsában taposták a frissen szedett szőlőt. Az ebből kitaposott és megszűrt mustot a foglalkozás végén jóízűen fogyasztotta mindenki.

A Tájház foglalkoztató termében a csuhé megmunkálásával ismerkedhettek meg. Virágokat készítettek ki-ki a saját ízlése szerint. A rendezvényt táncház zárta. A Kokas Banda vezetésével szüreti dalokat, rigmusokat, na és persze tánclépéseket tanultak az iskolások.

A programok szerves részét képezi a konyhai tevékenység. Ezúttal hagyományos, lekváros és almás porlóst készített Olasz Piroska, szakácsnő. A kemencében sült édességet a résztvevők a táncházat követően közösen fogyasztották.

A Nagyberegi Tájház programja a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében, a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósulhatott meg.

René

Kárpátalja.ma