Tisztújító közgyűlést tartott a RIT

Tisztújító közgyűlést tartott Ungváron a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT). Az október 8-i eseménynek a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség székháza adott otthont Ungváron. A közgyűlésen 13 tag vett részt, 4 tag pedig online követte az eseményt.

Az ülésen Kulin Ágnes, a RIT elnöke beszámolt a szervezet előző évi tevékenységéről. Mint elmondta, a koronavírus-járvány jelentősen befolyásolta a társaság működését, azonban a nehézségek ellenére számos projektet sikerült megvalósítani.

Ugyanakkor nem könnyített a helyzeten az ország keleti részén dúló háború sem, mely a művészek lelkivilágát is felkavarta. Ilyen helyzetben különösen nehéz az alkotás folyamata.

A szervezet azonban a jövőbe tekint. A távlati tervek között szerepel a hagyományos téli tárlat megszervezése a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. Az alkalmon sor kerül majd a Révész Imre-ösztöndíjak átadására is, amelyre idén október 10-től lehet pályázni a RIT hivatalos honlapján.

Emellett egy, a RIT művészeinek alkotásaiból összeállított, jubileumi katalógus bemutatását is tervezik.

A közgyűlés tisztújító szavazással ért véget. A szavazati joggal rendelkező tagok egyhangúlag ismét Kulin Ágnesnek szavaztak bizalmat az elkövetkezendő öt évre.

Kárpátalja.ma