Tizenegy új vers született a Kortárs költőversenyére

Tizenegy új verset ihletett, többségében Kossuth- és József Attila-díjas szerzők tollából a Kortárs költőversenye. A különleges „terméssel” az irodalmi folyóirat novemberi számában a közönség is megismerkedhet.

Mint azt Pécsi Györgyi, a Kortárs versrovatának szerkesztője elmondta, arra kérték a költőket, hogy 14-32 sor terjedelemben, tetszőleges versformában és hangnemben olyan verset írjanak, amely az „Aludjál hát, szép természet” mellett még két tetszőleges Petőfi-verssort tartalmaz, és érinti az ősz, a bor, a szerelem, a halál témakörök legalább valamelyikét. Pécsi Györgyi választását azzal indokolta, hogy az Itt van az ősz, itt van újra kezdetű Petőfi-vers a költő legismertebb műve.

A szerkesztő kiemelte, hogy a megmérettetésre tizenegy kiváló pályamű érkezett. Küldött verset Bertók László, Filip Tamás, Gergely Ágnes, Győri László, Markó Béla, Reményi József és Tarján Tamás, Sajó László, Tandori Dezső, Tóth Erzsébet, Tőzsér Árpád, valamint Vári Fábián László is.

„A zsűri végül arra a döntésre jutott, hogy mindegyik pályamű méltó az első díjra” – fogalmazott a szerkesztő, hozzátéve, hogy az elismeréseket Ambrus Lajos, a lap főszerkesztője adta át a csütörtöki ünnepségen, ahol felolvasták a pályázatra írt verseket is.

A díjakkal egy-egy palack 2006-os évjáratú somlói bor jár. Az üvegekre tizenegy kortárs képzőművész – Elekes Tamás, Győrffy Sándor, Aknay János, Wrobel Péter, feLugossy László, Eőry Emil, Bács Emese, Puha Ferenc, Mosonyi Kiss Gusztáv, Véssey Gábor és Kéri Mihály – készített egyedi címkét.

forrűs: MTI/ Kultura.hu