Három díjat hozott el a TV21 Ungvár a Kultfilm 7-ről

Három díjat nyert el a TV21 Ungvár stábja a Kultfilm 7-en, vagyis a VII. Kulturális Filmek Fesztiválján Magyarországon.

A VII. Kulturális Filmek Fesztiválján magyarországi és külhoni filmesek találkoztak a magyarországi Tállyán. A fesztivál döntőjébe 25 film jutott be, ebből 4 a TV21 Ungvár munkatársainak a műve. Idén portréfilmekkel lehetett nevezni.

A TV21 Ungvár munkatársai a legjobb film díját és a harmadik helyezést hozták el, illetve egy különdíjat is.

Bolyáki Attila, a feszivál alapítója a TV 21 Ungvárnak elmondta: ezek a filmek a Kárpát-Medencéből a helyi közösségekről olyan portrékat készítettek, amivel őrzik és továbbviszik a magyar kultúrát. Megosztotta, hogy a 25 döntős filmet közel egymillióan látták már eddig az online térben három hét alatt.

Kárpátalja.ma