Ukrajna: hivatalos nyelv lesz a magyar?

Az államfő azt mondta, törvényben rendeznék a nyelvkérdést. Sokak szerint ez csak a választási kampány része.

Ismét napirenden van Ukrajnában a nyelvkérdés. Ha a kijevi parlament jóváhagyja, akkor hivatalos nyelvként lehetne használni a magyart például az önkormányzatoknál vagy az iskolákban is. Viktor Janukovics államfő egy interjúban azt mondta, az országban törvényi szinten kell rendezni a nyelvkérdést, beleértve az orosz és a magyar nyelv státusát is – hangzott el a Duna Televízió Híradójában.

Kárpátalját hozta fel nyelvi példaként Viktor Janukovics ukrán államfő. Ukrajna nyugati megyéjében jelentős számú magyar közösség él, tagjainak fontos a szabad kisebbségi nyelvhasználat. Ukrajna mindent megtesz ennek eléréséért, fontos lépésként ratifikálta a regionális nyelvek európai chartáját.

Az orosznak a második államnyelvvé nyilvánításával a kárpátaljai magyarság nem nyerne, a regionális nyelvekről szóló törvény viszont tartalmazza, hogy ha egy adott közösség több mint tíz százalékos számarányban él a térségben, akkor nyelve regionális nyelv. Ez Kárpátalján számos előnyhöz juttatná a magyar anyanyelvű lakosságot – mondta Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke.

A közigazgatásban, az oktatásban, az egészségügyben is hivatalos nyelvként lehetne használni a magyart, ha a kijevi parlament jóváhagyja a törvénytervezetet. Őszig tehát regionális státust kaphatna tizenkilenc kisebbségi nyelv, köztük a magyar is.

Ehhez az államnak biztosítania kell a magyarul beszélő tisztségviselőket, meg kell oldani a finanszírozási feltételeket és új struktúrát kell majd bevezetni a legtöbb hivatalban. A készülő törvény kapcsán az ukrán ellenzék már jelezte kifogásait. Állítása szerint a kormánynak csak az a célja, hogy visszaszorítsa az ukrán nyelv használatát és tágabb teret biztosítson az orosznak.

A regionális nyelvtörvények ukrán tervezetét még 2010-ben megalkották. A Velencei Bizottság is jónak ítélte, az ukrán parlament azóta mégsem fogadta el. Sokak szerint a törvény a kampány része, ősszel ugyanis parlamenti választásokat rendeznek az országban.

Forrás: hirado.hu