Vidáman temették a telet
Farsangi fánkkal és pálinkával, valamint tréfás mondókákkal köszöntötték a guti hagyományőrző gyerekek és a vendéglátók a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének farsangi báljára érkező vendégeket, majd a Kokas Banda is játszott minden érkezőnek egy-egy tust. A beregszászi járási KMKSZ-szervezet hagyományos bálját idén tizenötödik alkalommal rendezték meg, amelyet ezúttal is nagy érdeklődés kísért, több mint 180 résztvevő szórakozott együtt.
A makkosjánosi Találka vendéglőben a péterfalvai Kokas Banda kedvcsináló játékát követően Mányi István beregszászi magyar konzul köszöntötte a bálozókat, majd elmondta: „A farsang tartalma a tél búcsúztatása, a tavaszvárás. De azt hiszem, ennél talán fontosabb az, hogy az emberek jó kedvben, örömmel összejönnek, együtt esznek, isznak, mulatoznak, táncolnak, kellemes muzsikát hallgatnak, és jól érzik magukat. Ehhez szeretnék önöknek nagyon sok jókedvet és a mai estén kívül is jó egészséget és sok sikert kívánni.”

A házigazda, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke bejelentette: „Számomra az a legnagyobb öröm, hogy telt ház van. Húsz alapszervezet képviselteti magát a bálon, és összesen 180-an vagyunk. Itt a farsang, áll a bál! Áll az egész országban, sajnos, de én remélem, hogy ennek ellenére itt ma este mindenki jól fogja magát érezni.”

Ezután váratlan esemény történt: Heé Roland ügyvéd úr, a KMKSZ Beregújfalui Alapszervezetének elnöke a színpadról megkérte szíve választottjának, Tamási Tündének a kezét, aki végül a 180 ember jelenlétében mondott igent.
Felejthetetlen perceket szerzett a badalói Szoboszlai Csilla, aki népszerű operettrészletekkel szórakoztatta a résztvevőket.
Az asztalok gazdagon voltak terítve, mindenki ihatott, ehetett kedvére. A színvonalas kulturális műsort követően a szervezők megajándékozták azokat, akik a farsangi fánkjukban találtak egy cédulát, és véletlenül nem nyelték le. Majd táncra perdültek a bálozók a kaszonyi Szatmári együttes zenéjére, és hajnalig mulattak. Reméljük, ezzel végérvényesen elzavarták a telet.
