Vidnyánszky püföli a bokszzsákját

Ha az embernek határozott víziója van egy színházról, akkor azt leginkább igazgatóként tudja megcsinálni – mondta a HVG-nek a Nemzeti Színház leendő igazgatója.

Vidnyánszky Attila a HVG-nek adott interjúban arra a felvetésre, hogy mindezt kormányközeli igazgatóként teszi-e, illetve, hogy nem érzi-e szükségét ez ügyben némi magyarázkodásnak, így válaszol: „Ez most költői kérdés? Én vezetem a miniszter mellett működő színházi bizottságot; a Teátrumi Társaság elnöke vagyok. Nehéz volna, és nincs is okom magyarázkodni. Elköteleztem magam egy értékrend mellett, ez határozza meg a cselekedeteimet.”
Mint mondja, színpadról szólni fantasztikus erő, de nagy kísértés is. „A mostani Nemzeti politikailag folyamatosan kiszól a mának, az én színházam nem ilyen.”
Egykori bokszolói pályafutásával kapcsolatban Vidnyánszky Attila azt mondja: „Ma is van egy bokszzsákom, azt néha keményen megpüfölöm. Az jólesik; rendesen megmozgat és a feszültséget is levezeti. Amit amúgy igyekszem kerülni.”
 

Forrás: hir24.hu