Esze Tamás útján – zászlóbontás Kárpátalján

A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) május 21-én elevenítette fel a Rákóczi-szabadságharc történelmi előzményeit a Beregszászi járásban.

Esze Tamás 1703-ban Váriban és Tarpán, majd Beregszászban bontotta ki csapatával a kuruc felkelés zászlóit. A szervezők úgy döntöttek, végig járják a kuruc felkelők útját.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség megemlékezését követően a PCS közreműködőivel – Ferenczi Attila, Szilvási Szilárd színművészek, Kokas Banda és növendékei, Kész Barnabás hagyományőrző, Pirigyi Gergely tárogatós, a beregszászi főiskola hallgatói –  Mezőváriban, Borzsován, Nagymuzsalyban, majd Beregszász központjában bontott zászlót. A helyszíneken elhangzott a brezáni kiáltvány, majd hajdúsági táncokkal toborozták a közönséget.

Esze Tamás mellszobránál csöndes koszorúzással emlékeztek a kuruc brigadérosra.

A program megvalósulását a Magyar Kormány, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Kárpátalja.ma