Omara

Ma lenne 78 éves Omara

Ma ünnepelné 78. születésnapját Omara, vagyis Oláh Mara roma festőnő. Negyvenen felül ragadott ecsetet, ennek ellenére nemzetközileg elismert művész lett.

Oláh Mara 1945. szeptember 3-án született Monoron.

Apja zenész volt, anyja edényfoltozó beás családból származott.

19 évesen ment férjhez egy magyar férfihoz, kislányuk 1967-ben született meg. Omara beteges volt, 38 évesen daganatos betegsége miatt egyik szemét elvesztette. Édesanyja 1988-ban halt meg, emiatt depresszióba esett. 30 év házasság után elvált férjétől. Takarításból tartotta el magát.

A sok megpróbáltatás után kezdett festeni, 43 évesen.

Farostra festett képeit eladta, 1 kivételével, amit a Magyar Nemzeti Galériába vitt el, hogy véleményt kérjen róla. A galériában további festésre ösztönözték.

Fő témája a cigányok kollektív és egyéni problémái, a cigány nők élete, a kirekesztettség volt. Festészetére jellemző, hogy a képre szövegeket is felfestett, mintegy narrálva a látottakat.

1991-től kezdett kiállítani, tárlata volt Kanadában, Magyarországon és Európa-szerte.

Cigány magángalériát indított el Budapesten Mara Galéria névvel.

A magyar fővárosból Szarvasgedére költözött, ahol egy „luxusputrit” épített magának.

2020-ban bekövetkezett haláláig itt élt és alkotott.

„A naivokhoz szokás sorolni Oláh Marát is, de ő kilóg minden kategóriából. Öntörvényű, izgalmas személyiségének meghosszabbítása festészete. Gyakran magyarázó szövegekkel is ellátja alkotásait. Mérhetetlen közlésvágy hajtja. Arra törekszik, hogy azt és úgy értse meg a néző, amit és ahogyan azt ki kíván fejezni”

– hangzott el róla a Magyar Roma Képzőművészeti Kiállításon 2013-ban.

Képei ide kattintva tekinthetőek meg.

Kárpátalja.ma

Nyitóképen: Omara egy festményén