Ma van a magyar széppróza napja

A Magyar Írószövetség kezdeményezésére 2018-óta ünnepeljük a magyar széppróza napját február 18-án, Jókai Mór születésnapján.

Az olvasás kifakulásával elkezdett a művészet is kiveszni a mindennapi életből. Manapság inkább vizuális irányba tolódtunk el, és sokkal szívesebben nézik az emberek a televíziót, mintsem, hogy olvassanak.

Temetik az irodalmat

– mondta Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Hozzátette, a széppróza ezzel szemben még nem halott, hiszen történetekre mindig szükségünk lesz.

Demeter Szilárd szerint sajnálatos módon Magyarországon a prózaírók már nem az olvasóknak írnak, hanem sokkal inkább egymásnak, és ezáltal egyre jobban elveszítik közönségüket. Ezért érzi feladatának a Petőfi Irodalmi Múzeum, hogy visszavigyék az emberekhez ezt a gyönyört.

A kortárs írókból az alázat hiányzik, amit elődjeik képviseltek. Márai Sándor több művében is foglalkozik ezzel a kérdéssel.

Ha ma magyar írót szeretnénk eladni a világban, akkor az elsők között Márai van, Szabó Magda a második

– fogalmazott az igazgató.

Forrás: hirado.hu