Ma van az anyanyelv nemzetközi világnapja

Szerző: | 2021.02.21., 12:51 | Kultúra

Illusztráció: cultura.hu

21. éve a mai napon, február 21-én méltatjuk az anyanyelv nemzetközi napját. 1999-ben ezen a napon hozott határozott az UNESCO (Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) közgyűlése ennek kapcsán. Többek között a nyelvi sokszínűségre és gazdagságra hívták fel a figyelmet, illetve a veszélyeztetett nyelvek védelmét is szorgalmazták a világnap létrehozásával.

Ma mintegy hatezer nyelvet beszélnek. Ám legalább ennek a felét a kihalás veszélye fenyegeti. A becslések szerint havonta két, őshonos lakosok által beszélt nyelvvel szegényedik a világ. Egy nyelvet utolsó beszélőjének elhalálozása után szinte lehetetlen újjáéleszteni, éppen ezért az UNESCO a százezer beszélő alatti nyelveket veszélyeztetettnek nyilvánította.

Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete a világnappal az 1952-es dakkai tüntetés előtt tiszteleg, amikor a Pakisztán részét képező Bangladesben a bengáliak felemelték a hangjukat anyanyelvük mellett, mivel az állam csak az urdut ismerte el hivatalos nyelvként. A tüntetőket a rendőrség verte szét, eközben öt embert meg is öltek. Bangladesben ez a nap így a bengáli nyelvi mozgalom napja is. Banglades kérésére datálták az anyanyelv világnapját február 21-re, amit először 2000-ben ünnepeltek meg.

Anyanyelvünket, a magyart mintegy 15 millióan beszélik. Megjegyzendő, hogy ebbe nem csupán az anyanyelvi beszélőket számítják bele. A magyar a világon a 62., Európában a 14. helyet foglalja el a beszélők számát figyelembe véve. Magyarországon és az Európai Unión kívül a Vajdasági Autonóm Tartományban hivatalos nyelv, Ausztriában és Szlovéniában pedig regionális nyelvként tartják számon.

Szabó Kata

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This