Magyar kormánytámogatással megújult a benei kultúrház

Magyar kormánytámogatással korszerűsített kultúrházat adtak át október 16-án a beregszászi járási Bene községben.

Az épületen külső és belső felújításokat végeztek. A beruházás összköltsége 3 011 464 UAH.

Beke Mihály András, Magyarország Beregszászi Konzulátusának első beosztott konzulja elmondta, hogy Magyarország kormánya ott segít, ahol a legnagyobb szükség van rá. Legyen szó kulturális térről, oktatásról vagy egészségügyről.

A konzul kiemelte:

A kultúra a szellem egészségéről gondoskodik, s bekapcsol minket a nemzet vérkeringésébe, legyünk bárhol a Kárpát-medencében. Ennek a kultúrháznak a megújulása pedig jelzi a közösség bizodalmát a jövőben. Hisz a kultúra hordozza a jövőt.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke örömtelinek nevezte a mai napot, hisz egy újabb épületet avathattak fel. Elmondta, hogy a közösségi intézmények (kulturális, oktatási, egészségügyi stb.) azok, melyek életet lehelnek egy faluba, községbe, s ezért is fontos ezen objektumok felújítása.

Holozsai Erzsébet, a Benei Községi Könyvtár és Kultúrház vezetője köszönetet mondott mindazoknak, akik tettek a településért és részt vettek a kultúrház felújításában.

A rendezvényen a benei könyvtár Szélrózsa csoportja készült zenés műsorral, valamint Ferku Franciska, Varga Luca és Ferku Boglárka szavalatait hallhatták a jelenlévők.

Az ünnepség végén az egyházak képviselői mondtak áldást és megszentelték az épületet.

A benei kultúrház a Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma Keleti Partnerség Ukrajna 2019-fejlesztési együttműködés Kárpátalján program keretén belül újulhatott meg.

Mondik Márta

Kárpátalja.ma