Múltfogyatkozás: a záron túl

Szerző: | 2021.08.29., 18:00 | Múltfogyatkozás

Fotó: Deskó Tamás

Az ember lelke egy olyan ház, amit egyetlen kulcs nyit, ám ahhoz csak bizalmas embereknek van hozzáférésük. Ha viszont kíváncsiak vagyunk, az ablakon lesünk be, hogy egy kis részlete feltáruljon előttünk annak, amit a gondosan bezárt ajtó takar.

Eddig azt hittem, hogy másoknál rend van. Néhány lélekház ablakából mindig jó illat terjed vagy zene szól, másoknál viszont a redőnyt se húzzák fel. Talán én az utóbbi vagyok, aki leengedve hagyja a sötétítőt, a hangok mégis kiszűrődnek. Korábban csak ordítás hallatszott, mostanában főleg zene. Egy ideje az ablakot egyre gyakrabban nyitom ki. Az ajtó viszont zárva marad még egy ideig.

Irigylem azokat az embereket, akikhez benézve harmóniát látok. Tudom, hogy ehhez sokat kellett tenniük, hogy a tisztaság és a rend az alapos nagytakarítások eredménye. Lehet, hogy egyszer én is egy ilyen takaros porta leszek. Egyelőre még csak azt válogatom, hogy mi maradhat és mi az, amit haladéktalanul el kell távolítanom. Amíg nem végzek, nem nyitok ajtót. Félek, hogy mások olyan dolgokat hurcolnak be, amire nincs szükségem, és csak zavart okoznának. Addig is idebentről bámulom az embereket, mások ablakait fürkészem.

Nemrég érdekes dolog történt. Beláthattam egy ablakba. Néhány másodperc volt az egész, de éppen elegendő ahhoz, hogy meglássam és megértsem, hogy mi zajlik egy másik emberben. Akkor találkozott a tekintetünk, amikor kiejtette azt a bizonyos nevet. A szürke szemekben ugyanaz a szomorúság tárult elém, amit reggelente a tükörben látok. Abban a pillanatban a sötét szoba minden ablaka kinyílt, nálam és nála is. Meglepődtem, hogy nála is rendetlenséget láttam. Rájöttem arra, hogy nagyon is hasonlók vagyunk: kívül rendezettek, belül szétziláltak. És odabent mindketten olyan terheket kerülgetünk, amiket rég ki kellett volna már dobnunk, de kötődünk hozzájuk. Talán ő is most szelektál odabent.

A következő pillanatban valaki mesélt egy viccet, és mindketten zavartan nevettünk. Bezárultak az ablakok itt is, ott is, mielőtt a kulcsot odaadtuk volna egymásnak. Én még nem adhatom oda, nem vagyok felkészülve rá. Az ablakba viszont virágot teszek majd.

Sz. Kárpáthy Kata

*Reflexió egy fotóra. Múltfogyatkozás című sorozatunk folytatódik.

Pin It on Pinterest

Share This