Múltfogyatkozás: Kék és harmónia

„No more will my green sea go turn a deeper blue.”
The Rolling Stones: Paint It, Black

Frida Kahlo azt mondta, hogy minden változik, mozog, forgásban van, elszáll és eltűnik, semmi sem abszolút. Azt nem tette hozzá, hogy minden egyes fordulat fenekestül felfordít mindent. És azt se, hogy emiatt ne tervezzek, mert a tervek naivak, az idő viszont gonosz. Azt is mondta, hogy merjek élni, mert meghalni bárki tud. De azt elfelejtette megemlíteni, hogy nehéz lesz fennmaradni.

Diszfunkcionális mechanizmussá változtam, mivel minden összegabalyodott bennem és körülöttem. Ha az élethez hibaelhárítási kézikönyvet lehetne írni, az első pontba azt írnám, hogy ne ess pánikba, de ha már megtörtént, akkor előbb aludj rá egyet. Alpontként szerepelne a kisbetűs részben, hogy ha nem tudsz aludni, sírd ki magad.

A nyugalom eléréséhez meg kell oldani a problémát, de azt meg feszülten nem lehet csinálni, ez már biztos. Kapkodva sem, mert csak még jobban összekuszálod a dolgokat, és ahhoz egy nyár kevés lesz, hogy kibogozd. Nem olyan egyszerű ez, mint amilyennek elsőre tűnik.

Jó lenne egy gyakorlati kézikönyv a speciális esetekhez, vagyis a mindennapokhoz. Vagy talán mégsem, mert akkor minden egyhangúvá válik, és akkor nem fogom értékelni a harmóniát. Ám ez sem igaz, hiszen teljes káoszban élni csak azért, hogy aztán értékelhessem a rendet, nos, elég önpusztító. A felgyógyulás után valóban jobban megbecsülöm az egészséget, de azért nem lenne jó az életem nagy részét betegeskedve leélni, hogy néhány pillanat egészséget az egekig magasztaljak majd.

A házaknál valahogy nem így van. Itt ez a szoba, szakadozó plafonnal, de valahogy nem az jut róla eszembe, hogy bezzeg a rendezett szobák milyen szépek. Inkább az, hogy az élet kiszámíthatatlan, állandóan felfordul, mint a gyomrom az új ételtől, amiről nem tudtam, hogy allergiás vagyok rá. Ki látta előre, hogy ennek a szobának ez lesz a sorsa? Lehet, nem festették volna le utoljára, ha tudják, hogy az enyészeté lesznek a kék falak. Vagy mégis, annak a reményében, hogy hátha egyszer még hasznos lehet, addig is hadd legyen szép.

Szükségem van a rendre. Nem arra az idegesítő katonásféle rendre, hanem a tökéletlen körülmények között született harmóniára. Legyen kék, mint a tenger. Mélyebb kék, mint az óceán. Míg ez nem következik be, kiszellőztetek, kitakarítok, és kifestem a szobát zöldre.

Sz. Kárpáthy Kata

*Reflexió egy fotóra. Múltfogyatkozás című sorozatunk folytatódik.