Öt legendás versmondó

Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, arra emlékezve, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Összeállításunkban bemutatunk öt meghatározó művészt, akik sajnos már nincsenek köztünk, de művészetük – nemcsak a versek által – legendássá vált.

A vers valódi lelki táplálék, ami miatt felszínre törnek az érzelmek: torkunkba gombóc szorul, ahogy a legnagyobb színészek hangja a szívünkig hatol. Számtalan művészt tisztelünk és szeretjük az előadását, de mostani listánkban a viták elkerülése végett csak olyan előadók közül választottunk, akik már nincsenek közöttünk.

1.

Bessenyei Ferenc (1919–2004) kétszeres Kossuth-díjas színművész

„Szeretet nélkül nem lehet élni. A fene tudja, miért divat mostanában spórolni az érzelmekkel. Ebbe fog belerokkanni az ország! Mit az ország, az emberiség. (…) A színpadról azt kell hirdetni, hogy az élet pokolian nehéz, mégis érdemes újra meg újra nekivágni” – jelentette ki Bessenyei Ferenc, akinek szavai még ma is aktuálisak. Zenthe Ferenc egyszer azt mondta róla, hogy ahol megjelent, azonnal ő lett a központ, és ő irányított mindent. Hihetetlen erő volt benne, a szó minden értelmében, ha bárkit megölelt, akkor annak ropogtak a csontjai a szeretettől. Ezt a hevességet is érezhetjük a hangjában, amikor verset mond.

Szerepeivel kapcsolatban azt mondta, hogy Kossuth Lajos megformálását érezte magához a legközelebb, vele azonosult leginkább, mert úgy vélte, hogy ő gondolkozott helyettünk és értünk. Szerencsésnek tartotta magát, hogy egy olyan korszakban élt, ahol muszáj volt teremteni.

„Nincs titkom. Tárt karokkal éltem” – mondta egyszer, majd több riportert is figyelmeztetett arra, hogy „a temetésemre gyertek ki, ha nem esik az eső…”

Lehetett volna bármilyen idő, akkor is több százan rótták volna le a kegyeletüket, ahogy az történt is 2005. január elején.

Törőcsik Mari, a nemzet színésze a koporsó előtt úgy fogalmazott, „magával megint elment az én életem egy része is”.

2.

Latinovits Zoltán (1931–1976) posztumusz Kossuth-díjas színész

Igazságából nem engedett soha, azt vallotta, hogy Petőfinek vagy Adynak a szerepet megfogalmazni egy versben jóval nehezebb mint egy író által elképzelt figurát eljátszani.

„Verset mondani jól, nemzetépítő feladat” – mondta, hitt abban, hogy a közönséggel való kontaktus csak úgy jön létre, ha színész mond verset. „Az előadóművész minden esetben színész kell hogy legyen, különben valamely iskolás felmondássá fajul egy-egy vers” – vélekedett.

Családjából több neves művész is származott. Miután édesapja elhagyta őket, édesanyja, Gundel Katalin (a legendás vendéglátós család tagja) később Frenreisz István belgyógyászhoz ment férjhez, ebből a házasságból született Bujtor István színész és Frenreisz Károly zenész. Latinovits Zoltánra a gimnáziumi színkörben figyelt fel rá Bajor Gizi, aki a legenda szerint elindította a pályán: magának feltétlenül színésznek kell lennie.

Utolsó rádiófelvételén, 1976. június 3-án a Rákóczi induló című dokumentumjátékban Ady Két kuruc beszélget című versét mondta el.

A mai napig vitatott, hogy pontosan mi történt 1976. június 4-én. Valóban öngyilkossági szándékkal lépett-e a vonat elé a balatonszemesi vasúti átjáróban vagy baleset történt.

3.

Sinkovits Imre (1928–2001) Kossuth-díjas művész

Ha versekről vagy színházról van szó, akkor Sinkovits Imre egyszerűen megkerülhetetlen. Nevét a történelemkönyvekben is megtalálhatjuk, hisz 1956. október 23-án a Petőfi-szobornál tízezres tömeg előtt szavalta el a Nemzeti dalt, ezzel 1956 egyik jelképévé vált. Félszáznál is több filmben játszott, a közönség imádta A tizedes meg a többiek című filmben, ahogy az Egri csillagokban is. A gyerekek is ismerték a hangját, ő volt a Hupikék törpikék rajzfilmben Törpapa magyar hangja, de Az oroszlánkirályban Mufasaként is őt hallhattuk.

Mindig kiállít a magyar kultúráért és a határon túli magyarokért is. A színház volt az élete, halála előtt néhány órával még színpadon volt. Életének 73. évében, 2001. január 18-án hunyt el.

És hogy milyen ember volt? Egy interjúban egyszer elmesélte, hogy rajongásig szerette kistestvérét, akit csak Öcsinek becéztek. A kicsinek agydaganata volt, és sajnos nem élte túl a műtétet. A szülők pedig azt mondták, hogy Öcsikéből angyal lett. Sinkovits pedig az első nélküle töltött karácsonykor tisztán érezte a jelenlétét.
„Még mai napig hiszem, hogy ő angyal lett” – mondta később.

Azt őt jellemző hit, szeretet, fájdalom, tartás, ebből a versből is pontosan átjön:

4.

Darvas Iván (1925–2007) kétszeres Kossuth-díjas színművész

Darvas Iván személyében új típusú, rendkívüli tehetségű fiatal színész került a színpadra, elegáns, arisztokratikus külseje, könnyed mozgása, kissé gunyoros beszédmodora revelációként hatott. Fantasztikus kisugárzása volt, könnyed bohózatokban és súlyos, veretes tragédiákban egyaránt lenyűgözte közönségét.

Többször elmondta: a filmet csak nézőként szereti, ennek ellenére olyan nagy sikerű alkotásokban játszott, mint a Liliomfi, a Szerelem, a Hideg napok, a Dollárpapa, a Tizedes meg a többiek, a Bakaruhában vagy az Egy szerelem három éjszakája.

5.

Szakácsi Sándor (1952–2007) Jászai Mari-díjas színész

Kortársai állították, hogy Szakácsi Sándor későn érő típus, mert bár a főiskolán ügyeletes zseninek számított, kiugrása mégis éveket váratott magára. Szerepek mentek el mellette, míg végre a sikeres beugrások meghozták a munkával és tehetséggel kiérdemelt népszerűséget. Az Evita, a Sztárcsinálók és a Kőműves Kelemen kirobbanó sikert hozott számára. Egy időben több színház vendégművészeként folyamatosan láthatta a közönség a legkülönfélébb szerepekben. Jellegzetes orgánuma miatt a szinkronstúdiók is szívesen foglalkoztatták a művészt, aki világsztároknak (Terence Hill, Mel Gibson, Tom Hanks, Richard Chamberlain) kölcsönözte bársonyosan kellemes hangját.

Forrás: hirado.hu