Szűcs Nelli: ha a fájdalmat visszük magunkkal, nem fogunk tudni építkezni

Szerző: | 2021.02.28., 16:00 | Kultúra

– Nem a rosszat kell elvinnünk, hanem azt, ami jó. Minden emberből, akivel találkozom, csak a jót viszem magammal. Így vagyok minden rendezővel, iskolával – vallja Szűcs Nelli színésznő az Origónak adott interjúban, ahol a többnemzetiségről, a fogyasztói társadalomról, a beregszászi korszakról és a Vidnyánszky Attilát ért támadásokról is beszélt.

– Mindig is vallottam és fogom vallani, hogy félig orosz vagyok, félig magyar. Édesanyám fantasztikus nőszemély volt. A megbocsátást a világ felé tőle tanultam meg – mondta a művésznő. – Megtanult magyarul beszélni, olvasni. Magyar ételeket főzni. Édesapám révén magyar vagyok, ráadásul ukrán iskolába jártam. Ez egy többlet, mint az istennők, akinek több kezük van. Ez csak előny.

Trianon kapcsán elmondta: amíg gyerekként éltem, növekedtem, ott volt az orrom előtt a határ, nem jöhettem át Magyarországra. De boldog gyermekkorom volt, ezért nem gondoltam erre. Főiskolásként leesett a szemellenző, és kezdtem jobban rátekinteni a nagyvilágra. Amikor elkezdtünk utazgatni a beregszászi színházzal, láttam meg, hogy mennyi kincstől vágták el az anyaországot. Mindnyájan veszítettünk.

Lélekben nekem ez az egész ország egy. Én csak tenni tudok, és nem jajongok. Mert ha ugyanúgy ülünk a problémáinkon, ha a fájdalmat visszük magunkkal, nem fogunk tudni építkezni. Építkezni pedig csak úgy tudok, hogy őrzöm, tanulom a régit, viszem magammal. Az ősi gyökereinkre tudok megint valami újat építeni. És ezt át kell adnunk minden generációnak.

Az interjúban Szűcs Nelli elmondta, az anyaországban számtalanszor éreztették vele, amit szinte minden határon túli megtapasztalt már: hogy “nem elég magyar.”

– Nagy szívvel jöttem ide első utazásomkor, hogy haza jövök. Én ehhez az országhoz, ehhez a nemzethez tartozom. Lassan a tudtomra adták, nem a tanárok, hanem a diákok, hogy mégiscsak a határ túloldaláról jövök. Mégiscsak orosz, vagy csak ukrán vagyok. És néztem, hogy mi van. Nem értettem. Soha nem szerettem a szót, hogy határon túli. Itt élek Budapesten, itt dolgozom nyolcadik éve, de soha nem gondoltam volna, hogy a városhoz közeli viszonyom lesz. Hogy látom a budai várat, és a sajátomnak fogom érezni. És a sajátom. Ha a turulmadárra nézek a vár mellett, rágondolok, hogy a munkácsi váron is ott a turul, és az én falum végén, Tiszaújlaknál, Tiszabecs határán is. Ha csak erre az egy szimbólumra gondolok, tudom: egy nemzet vagyunk.

A teljes interjút ITT tekintheti meg.

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This