Tárcajegyzet: Ha elmúlik karácsony…

„Ha elmúlik karácsony,

A szeretet lángja halványabban ég…”

(Neoton Família: Ha elmúlik karácsony)

Megvan ez az ősrégi Neoton-szám? Régi darabnak számít nekünk, huszonéveseknek, de ha esetleg a te szüleid nem hallgatták lyukasra, és kimaradt az életedből, akkor guglizz rá. Tekints el a menthetetlenül tipikus nyolcvanas évekbeli autotune-tól, a szövegre koncentrálj.

Beszámolóval tartozom a publikumnak, ha már pont én buzdítottam arra mindenkit, hogy a szeretet ünnepén jó lenne mondjuk szeretni, nemcsak együtt elpusztítani az ünnepi menü egy részét. Jelentem, többé-kevésbé össze tudtam hozni. Meg mellé egy gyomorrontást. Hiánypótló volt a családtagokkal, rokonokkal, barátokkal csak úgy beszélgetni, jókat nevetni magunkon, és összefoglalni 2021-et.

Nem tudom mikor, de egyszer Beregszász főterén szólt a fent említett Neoton-szám, és azóta ünnepek környékén mindig beugrik. Azon tűnődtem az elmúlt napokban, hogy a szövegben az a sor, hogy „a szeretet lángja halványabban ég”, elég szofisztikáltan fogalmazza meg azt, hogy valójában mi a helyzet. Most gondolj bele: jó esetben még az ortodox karácsonyig húzza ki a karácsonyfa a nappaliban vagy a folyosón, aztán megy a levesbe helyett a szemetesbe, esetleg ha mű, akkor a padlásra vagy a spájzba kerül, miután apu rájött, hogy hogyan erőszakolja vissza a kukászsákba. Jó lenne, ha a szeretetünk tovább tartana, mint a karácsonyi dekoráció. Nem kéne annak a bizonyos lángnak halványabban égni. Miért éljük szürkén a napjainkat, ha lehetnének színesek is? És most ne gondoljuk ezt a dolgot túl, nem azt mondom, hogy olyan lávsztorik kellenek a boldog élethez, mint a Szerelmünk lapjai vagy a Büszkeség és balítélet-féle történetek. A mi életünket nem Jane Austen írja, szerencsére. A szeretetteljesség színt visz az életbe.

A nehezebb fokozat viszont ezután jön, mert nem csak a családtagokra kéne, hogy kiterjedjen ez a láng. Az úgy túl könnyű lenne, mert jó esetben őket így vagy úgy, de szeretjük. Hiszek a pillangóeffektusban, hiszek abban, hogy ha adok egy darabot a szeretetemből, az nem vész el az éterben, hanem megtalálja a helyét. Nem, nem lehet és nem kell az összes velünk szembejövőt szeretni, vagy minden nap fülig vigyorral mindenkit halálra ölelgetni, egy idő után csak képmutatás lenne.

Szóval, csak azért rablom még mindig a drága idődet, hogy elmondhassam: az érzelmeinket nem kell félni kimutatni azok felé, akik közel állnak hozzánk, ne várjunk a következő karácsonyig vele, mert lehet, hogy holnap már késő lesz. Jusson az eszünkbe, hogy ha szeretnénk, ha szeretnének, akkor előbb nekünk kell szeretnünk, legalábbis kedvesnek lennünk, az sem kerül semmibe. Piszok rövid ez az élet arra, hogy megengedjük magunknak azt a luxust, hogy elfecséreljük.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma