Tudják önök, hogy…
…miért van a különböző lefolyókban víz? Különbözőkben igen, csapok alatti szifon és a wc-kagylóban is. Nagyon egyszerű, szagelzáró réteget képez. A víz ugyanis nem vezeti a szagokat, vagyis elzárja. Ezért van az, hogy az emésztőből nem jut a csövön visszafelé a lakásunkba, házunkba, fürdőszobánkba és a vécénkbe sem a szag. Meggátolja az a kis vízréteg, hogy szagolhassuk a saját emésztőnk tartalmát. Praktikus, nem? Okos, nem? Célszerű, nem? Egyszerű, nem?
Játszunk el a gondolattal, hogy egy egymás fölé épített lakásokból álló emeletes házban így működik ez a rendszer, de valami oknál fogva ez a jól kitalált, jól működő valami elromlik. Küllő kerül a bot közé.
Mert – és ez is köztudott – a víz megfelelő hő hatására párologni kezd, és bejut a levegőbe, úgy, hogy közben kijut a csap alatti szifonból, a wc-kagylóból, és elillan onnan. Ravasz dolog ez.
Akkor már nincs szagelzáró réteg. Hihetetlennek tűnik? Nem az. Létezik.
Tipikusan olyan ez a történet, amit az ember az újságokban jókedvűen elolvas, és nagy jelentőséget nem is tulajdonít neki, legfeljebb azt, hogy: mik vannak?
Az életben ez nem így van. Nagyon nem.
BÚÉK!
Ui.: A párolgás a folyékony anyagok felszínén lévő részecskék hő hatására bekövetkező halmazállapot-változása légnemű állapotba. (Wikipédia)
Erbé