A gyertyafény árnyékában
Gyertyafényes vacsora. Sokak számára romantikus kép, Ukrajnában és Kárpátalján azonban ez a jelenet inkább egy csendes tragédia része. Ami máshol magától értetődő, nálunk rég nem az. Ma már grafikonhoz igazítva kell mosni, főzni, takarítani. Az áramszünet újra a mindennapok része lett, és az olyan egyszerű dolgok, mint a villany felkapcsolása, hirtelen luxussá váltak.
Reggel sötétben ébredünk, télen korán esteledik, így még kiszolgáltatottabbak vagyunk. Mintha elvették volna tőlünk a biztonságérzetet.
A hideg is a sötétség társául szegődik: sok háztartásban áramszünet idején nincs meleg víz, nem működik a kazán, így nemcsak az áram hiányával, hanem a fagyos lakás valóságával is meg kell küzdeni.
Gyerekkoromban gyakran ültünk az asztal köré gyertyával. Anyukám zongorázott, mi pedig énekeltünk. Szép emlékek ezek, mégis sosem vágytam vissza. Akkor, a ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején csak néhány órára kapcsolták le a villanyt. Ma pedig van olyan kárpátaljai település, ahol naponta akár 13 órán át nincs áram. Bele sem jó gondolni. Emberpróbáló idők ezek.
A tartós bizonytalanság lassan felemészti az embert. A kárpátaljaiak mindig is híresek voltak arról, hogy alkalmazkodnak, feltalálják magukat, és minden helyzetben megtalálják a módját a továbblépésnek. De vannak pillanatok, amikor még a legerősebbek is elfáradnak.
Mégis hiszem, hogy egyszer újra eljön a béke – és vele együtt a fény is. Hogy egyszer majd a gyertyát nem kényszerből gyújtjuk meg, hanem azért, mert úgy tartja kedvünk.
Nyitókép: Saját felvétel.