Ülök a teraszon…

…forró a kávé. Szürcsölöm, lassan hűl. Háromszor égettem meg a nyelvem. Sietek, minek, felesleges.  Forró nagyon. Majd kihűl, ha hagyom, és nem a nyelvem leégetésére használom. Szerintem hülye vagyok. Szerinted? Te hogy iszod, vagy inkább, hogyan égeted a nyelved? Persze tudom, hogy te türelmes vagy. Ugye, az vagy. Persze nem kérdés.

A kávém nem hűl, vagyis de igen, de én most úgy döntöttem, nem várok, nem leszek türelmes. Meg lesz az ára. Legalább három napon fogom bánni, vagyis fizetni az árat.

Elkezd egy kismadár csiripelni, csivitelni, énekelni mellettem, úgy harminckét méterre. Hallgatom, mit tehetek mást. Kezdetben zavar, majd elkezd tetszeni. Elkezdek azon agyalni, az agyammal, hogy miről szólhat a kis dala.

„Ez a nap is az ébredéstől az álmainkig tart.” Ezt Lábas Viki énekli.

Hallgatom szívesen mindkettőt. Az egyik harminckét méter, a másik a fejemben szól.

Közben újabb korty a csorba bögrémből, hoppá! Kihűlt, illetve pont jó lett. Köszönöm, kismadár, te vagy a segítség, aki eltereli a figyelmem a forró kávéról és minden másról, ami a nyelvem égeti és fájdalmat okoz.

Ui.: „Bármi lesz még, veled akarnék, veled akarnék már mindent!”

Erbé
Kárpátalja.ma